Feltételezett dzsihadistákat fogtak el a török hatóságok

Isztambul |

<p>Őrizetbe vettek a török hatóságok két pakisztáni és egy brit állampolgárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartoznak - jelentette kedden az Anadolu török hírügynökség.</p>

A beszámoló szerint a két pakisztánit a múlt héten fogták el Isztambul központjában található lakásukon, és a tőlük származó információ vezetett a harmadik feltételezett terrorista nyomára, akin egy buszmegállóban ütöttek rajta Isztambul történelmi belvárosában. A bíróság elrendelte mindhármuk előzetes letartóztatását.

    A brit gyanúsított, akit csak Hasan H.-ként azonosít a török híradás, kapcsolatban állhat Aine Lesley Davisszel, aki az IÁ "Dzsihád Johnként" elhíresült hóhérának társa volt. A szintén brit Dzsihád Johnnal feltételezhetően amerikai dróntámadás végzett novemberben, Davist pedig a török hatóságok fogták el a múlt hónapban. A török hatóságok szerint a párizsi terrortámadásokkal egy időben akart társaival együtt nagyszabású terrortámadást végrehajtani Törökországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?