Felszámolták Brazília legjelentősebb erdőirtó bandáját

Sao Paulo |

<p>Felszámolták Brazília legnagyobb erdőirtó bandáját, amely gyaníthatóan felelős több mint 15 ezer hektárnyi, Amazonas menti esőerdő kiirtásáért, és ezzel több mint 220 millió dollár értékű kár okozásáért - jelentették be csütörtökön a hatóságok.</p>

Szerdán vették őrizetbe a banda nyolc feltételezett tagját, és állami földek bitorlásáért, környezetkárosításért, csalásért, pénzmosásért és bűnszövetkezethez tartozásért indíthatnak ellenük eljárást - közölte Pará szövetségi állam ügyészi hivatala. Ezek alapján akár 50 évi börtönbüntetésre ítélhetik őket fejenként, bár a brazil törvények szerint 30 évnél tovább senki nem tartható börtönben. A banda további hat tagja még szökésben van.

A gyanú szerint a banda az állam tulajdonában lévő területeken irtotta az erdőt, majd a földet eladta magángazdáknak. Tavaly júliusban a brazil kormány közölte, hogy az előző évben ismét nőtt, méghozzá 28 százalékkal a kiirtott esőerdő területe, pedig korábban már négy éven át folyamatosan csökkent az arány. 2012 júliusa és 2013 júliusa között 5843 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?