Fellebbeznek a srebrenicai áldozatok hozzátartozói

Hága |

<p>Fellebbezést nyújtottak be kedden a boszniai Srebrenicában 1995-ben meggyilkolt több ezer áldozat hozzátartozói egy hollandiai bíróság döntése ellen, amely szerintük nem kielégítően állapította meg a holland békefenntartók felelősségét a tragédiában.</p>

Az áldozatok hozzátartozói eljárást indítottak a holland kormány ellen, azzal vádolva az ENSZ-kontingensben szolgálatot teljesítő holland katonákat, hogy nem tudták megvédelmezni az 1995 júliusában a boszniai szerb erők által meggyilkolt mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút.  A srebrenicai beékelődést az ENSZ által védett övezetnek nyilvánították, de a holland kéksisakosok nem voltak képesek megvédeni. Tavaly egy hágai bíróság úgy döntött, hogy a holland kormány felelős több mint 300 férfi és fiú meggyilkolásáért, akiket a boszniai szerbek 1995. július 13-án megöltek, miután elhurcolták őket az ENSZ-katonák által őrzött biztonságos övezetből. A bírák úgy ítélték meg azonban, hogy a holland állam nem lehet felelős annak a több ezer bosnyáknak a haláláért, akit a boszniai szerb csapatok még Srebrenica eleste gyilkoltak meg. "Az akarjuk, hogy a bíróság állapítsa meg: a holland állam felelős a többi férfi meggyilkolásáért is" – jelentette ki Marco Gerritsen, az áldozatok több mint 6000 hozzátartozóját képviselő egyik ügyvéd. "A holland zászlóalj nem védte meg a rá bízott polgári személyeket és menekülteket" – hangsúlyozták közleményükben a felperesek ügyvédei. A húsz évvel ezelőtt történt srebrenicai mészárlást – amely a legsúlyosabb volt Európában a második világháború vége óta – a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények ügyében ítélkező hágai törvényszék, illetve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is népirtásnak minősítette, de a boszniai szerb vezetők elutasítják ezt a minősítést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?