Felkészületlenek a román gazdák

Bukarest. A román gazdák felkészületlenek az uniós alapok lehívására, aminek következtében az ország lényeges brüsszeli forrásoktól eshet el.

Bukarest. A román gazdák felkészületlenek az uniós alapok lehívására, aminek következtében az ország lényeges brüsszeli forrásoktól eshet el. A bukaresti kormány által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a gazdák 96,5 százaléka soha nem pályázott eddig uniós pénzalapokra, 61 százaléka úgy gondolja, eleve esélytelenül folyamodna támogatásért. E magas fokú kételkedés miatt a megkérdezettek 78 százaléka válaszolta azt, hogy a következő két évben nem is akar próbálkozni uniós pénzek lehívásával. 47,9 százalékuk mondta azt, hogy nem érdekli őket ez a támogatás, 15,2 százalékuk pedig nem tudja, mit kellene tennie a pénz megszerzéséhez.

Valeriu Steriu, aki a Románia csatlakozási szerződése mezőgazdasági fejezetének véglegesítésével megbízott tárgyaló volt, úgy véli: az alapvető probléma az, hogy az uniós alapokról szóló információk nem jutnak el a vidéki lakossághoz. Pedig lenne bőven pályázandó pénz, ugyanis a következő három évben a román gazdák összesen 8 milliárd eurót pályázhatnak meg uniós alapokból.

A kormány felmérése kimutatja a romániai vidék fejletlenségét is. A megkérdezettek mindössze egynegyede nyilatkozta azt, hogy falujában van közművesítés, és az alanyok csupán 55,8 százaléka jut hozzá vezetékes ivóvízhez. A vidéki háztartásoknak csupán 15,5 százaléka van ellátva számítógéppel. A vidékiek legfőbb tájékozódási forrása a televízió és a rádió, 84 százalékuk naponta televíziózik, 48,6 százalékuk pedig ugyanilyen gyakran hallgatja a rádiót. 89,5 százalékuk viszont soha nem használja az internetet, 44,8 százalékuk pedig nem olvas újságot. Az uniós Közös Agrárpolitika keretén belül jelentős támogatások jutnak a gazdákhoz, a pénzek egy részét projektekkel kell lehívni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?