Feljelentette Dávid Ibolyát az egyik új rádió

Budapest |

<p>Rágalmazás miatt feljelentette Dávid Ibolyát az egyik új kereskedelmi rádiót indító cég - közölte a cég jogi képviselője az MTI érdeklődésére szombaton.</p>

Futó Barnabás ügyvéd elmondta: pénteken benyújtott feljelentésük szerint becsületsértő volt az MDF elnökének napokban közzétett nyílt levele, amely többek között azt tartalmazta, hogy szabálytalan pályáztatás és politikai korrupció eredményeként nyerték el a frekvenciákat, pártrádiókat fognak üzemeltetni, vállalt kötelezettségeiket pedig nem teljesítik.

Az Advenio Zrt. nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt tett feljelentést Dávid Ibolya ellen - mondta a cég jogi képviselője, aki megjegyezte azt is, hogy egyelőre a képviselő mentelmi joga miatt feltehetően nem indulhat meg a magánvádas eljárás.

Ilyen ügyekben a parlament mentelmi bizottságának töretlen gyakorlata az, hogy nem adja ki a képviselőt, de ha a feljelentett cselekmény három éves elévülési idején belül megszűnik Dávid Ibolya mentelmi joga, akkor sor kerülhet a büntetőeljárás megindítására és a felelősségre vonásra - fűzte hozzá az ügyvéd.

Dávid Ibolya MTI-hez eljuttatott közleményében a feljelentésre úgy reagált: "azon pedig meg sem lepődik senki, hogy a szereplők már a látszatra sem ügyelve a korábban több fideszes politikust, valamint a lehallgatási botrányban az UD Zrt.-t is képviselő Futó Barnabást bízták meg feljelentésük képviseletével".

Az MDF álláspontja továbbra is az, hogy "súlyos politikai korrupciógyanú lengi körül a botrányos frekvenciapaktumot" - áll az MDF elnökének közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?