Felakasztottak két halálra ítéltet Japánban

Tokió |

<p>Felakasztottak két, gyilkosságért halálra ítélt embert Japánban pénteken - közölte a tokiói igazságügyi minisztérium.</p>

Az egyik kivégzett egy 63 éves férfi volt, akit azért ítéltek halálra, mert 2009-ben a Tokió melletti Kavaszakiban megölte lakása bérbeadóját, illetve az ő testvérét és feleségét.

Ez volt az első olyan ügy Japánban, amelyben egy esküdtszék ítélt halálra vádlottat. Az esküdtszéki rendszert 2009-ben - több mint nyolc évtizedes szünet után - vezették be újra a szigetországban. Azóta az NHK japán közszolgálati adó adatai szerint 28 további esetben hoztak halálos ítéletet.

A másik kivégzett egy 39 éves férfi volt, aki 2006-ban megölt egy hivatalnokot és az ő 24 éves lányát.

Japán az Egyesült Államok mellett a másik olyan fejlett, nyugati típusú demokrácia, amelyben van halálbüntetés. A szigetországban a kivégzéseket akasztással hajtják végre. Bár emberi jogi szervezetek és az európai államok többször felszólították Tokiót a halálbüntetés eltörlésére, illetve élesen bíráltak az ítélet-végrehajtás módját, közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának túlnyomó többsége, több mint négyötöde támogatja a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőinek kivégzését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?