Tűz pusztított egy Rio de Janeiró-i kórházban, többen meghaltak

tűz kórház rio
Rio de Janeiro |

Legalább tizenegy halálos áldozata van egy Rio de Janeiró-i kórházban éjszaka kitört tűznek - közölte pénteken a Globo 1 nevű brazil televíziós csatorna, hozzátéve, hogy a lángokat azóta megfékezték.

A tűz okait egyelőre vizsgálják, a hatóságok rövidzárlatra gyanakodnak.

A kórház azon a részén, ahol a lángok felcsaptak, 103 beteg feküdt, akiknek a kimenekítésében az egészségügyi személyzet mellett a környékbeli lakosok is részt vettek. Az AFP francia hírügynökségnek több, a mentésben részt vevő civil azt mondta, a betegek biztonságba helyezése meglehetősen kaotikus körülmények között zajlott. Mások arról panaszkodtak, hogy a mentést nagyon megnehezítette a gyorsan terjedő füst is.

Helyszíni beszámolók szerint az épület fölött is sűrű fekete füst gomolygott.

Sok ember az utcán, matracokon és hordágyakon várt a mentők kiérkezésére, akik a legsúlyosabb eseteket először egy közeli bölcsőde épületébe vitték át.

A Globo 1 értesülései szerint a halálos áldozatok száma még nem végleges, az épület átvizsgálása amég zajlik.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?