Meghalt az első török katona Északkelet-Szíriában

A szíriai állami tévé szerint megölték az Iszlám Állam vezetőjét
Ankara |

A török védelmi minisztérium bejelentése szerint meghalt pénteken az első török katona Északkelet-Szíriában, ahol Ankara két nappal korábban hadműveletet indított az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen.

 A tárca fogalmazása szerint a fiatal fiú a terroristákkal kialakult tűzharcban veszítette életét. Az incidensben további három török katona megsebesült.

Egy másik közleményében a minisztérium azt írta, hogy a hadsereg eddig 277 terroristát "hatástalanított" – azaz ölt meg, sebesített meg vagy fogott el – a Béke Forrása fedőnevű offenzíva keretében.

Ankara a délkelet-törökországi kurd szakadár fegyveresekkel egyenrangú nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinti az YPG-t, amely 480 kilométer hosszan ellenőrzi az ország délkeleti határának szíriai oldalát.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?