<p>Addig nem lehet békés rendezés Szíriában, amíg Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon van - jelentette ki hétfőn a washingtoni Fehér Ház szóvivője. </p>
Fehér Ház: nem lehet megbékélés Szíriában, amíg Aszad hatalmon van
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/trump_30102-cf6a9f66ebc54065a141bfe6ce7de9d0_0.jpg.jpg?itok=_zj5ySmy)
Sean Spicer szokásos napi sajtótájékoztatóján leszögezte: Washington készen áll arra, hogy további légicsapásokt mérjen Szíriára.
A szóvivő kifejtette, hogy a Trump-kormányzat álláspontja szerint mindazonáltal az Iszlám Állam terrorszervezet megfékezése.a legfontosabb, amit a szíriai nép megsegítéséért tehetnek: A szóvivő nem a Trump elnök által korábban megnevezett célt, azaz a terrorszervezet megsemmisítését említette, hanem szó szerint megfékezéséről beszélt. .
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Iszlám Államra mért csapással megteremtődik a lehetőség arra is, hogy politikai úton történjék személyi változás a szír vezetésben. A szóvivő a védelmi minisztérium adataira hivatkozva közölte azt is, hogy a múlt péntekre virradóra végrehajtott Szíria elleni légicsapásokban a szíriai repülőgépek 20 százaléka megsérült vagy teljesen használhatatlanná vált.
James Mattis, védelmi miniszter a sajtóértekezlettel egy időben adott ki közleményt erről, s a többi között leszögezte azt is, hogy mivel a légicsapások tönkretették az üzemanyagtöltő-állomásokat és a hadianyag-raktárakat is, ennek következtében a szíriai kormány képtelen újratölteni a repülőgépeit. "A szíriai kormány helytelenül cselekedne, ha ismét vegyi fegyvereket vetne be" - olvasható a Mattis miniszter által aláírt közleményben.
A szóvivői értekezleten újságírói kérdésekre válaszolva Sean Spicer kitért az amerikai-kínai elnöki tárgyalásokra is, s elmondta, hogy máris folynak a konzultációk az amerikai export növelésének lehetőségeiről.
A szóvivő bejelentette azt is, hogy kedden Washington vendége lesz a NATO főtitkára. Jens Stoltenberget a Fehér Házban fogadja Doanld Trump is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.