Fájdalmának adott hangot Ferenc pápa a terrorista merényletek miatt

Vatikánváros |

<p>Fájdalmának adott hangot az utóbbi napokban Szomáliában, Afganisztánban és kedden New Yorkban elkövetett terrorista merénylet miatt Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren.&nbsp;</p>

A világ különböző részein elkövetett merényleteket Isten nevével visszaélő gyilkossági őrületnek nevezte a Mindenszentek ünnepén mondott beszéde után.     

"Azt kérjük az Úrtól, hogy térítse meg a terroristák szívét, és szabadítsa meg a világot a gyűlölettől és a gyilkossági őrülettől, amely Isten nevével visszaélve oszt halált" - mondta a katolikus egyházfő. 

Közölte, hogy halottak napján a Rómától több mint hatvan kilométerre található Nettuno amerikai katonai temetőjébe látogat, utána pedig a Fosse Ardeatine egykori római kőbányába, ahol 1944 márciusában az olasz fővárost elfoglaló németek 335 foglyot végeztek ki. 

Ferenc pápa kijelentette, a háború és az erőszak áldozatairól akar megemlékezni. "A háborúk nem termelnek mást mint temetőket és halált: jelzést akarok küldeni emberiségünknek, amely úgy látszik, nem tanult semmit a leckéből és nem is akar tanulni" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?