Ezrek vonultak utcára Brüsszelben a megszorító intézkedések ellen tiltakozva

koronavírus Belgium

Több ezren vonultak utcára Brüsszelben a belga kormány szerdán bevezetett, a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó új intézkedései ellen tiltakozva, miközben az újonnan regisztrált fertőzöttek száma napi 12 ezer fölé emelkedett, és hatszáznál többen kényszerülnek intenzív ellátásra Belgiumban a közegészségügyi intézet vasárnapi jelentése szerint .

A vasárnapi megmozdulás résztvevői Brüsszel központjából az Európai Unió intézményeinek helyet adó kerületbe vonulnak, ahol a beoltásra vonatkozó kormányzati felszólítások, valamint a zárt helységekben kötelező maszkviselést és a védettségi igazolvány felmutatását előíró új szabályok ellen tiltakozó beszédeket tartanak.

A bejelentett és a belga főváros által engedélyezett felvonulás szervezői Együtt a szabadságért jeligével hívták össze a menetet. A résztvevők legtöbbje orrot és szájat eltakaró maszk nélkül vonult. Helyszíni beszámolók szerint a felvonulók füstbombákat gyújtottak és petárdákat durrogtattak, erőszakos eseményről azonban nem érkezett jelentés.

A szomszédos Hollandiában a kormány szigorító járványügyi intézkedései ellen pénteken Rotterdamban, szombaton Hágában tüntettek az esti órákban. Mindkét megmozdulás erőszakba torkollott. A tiltakozók köveket dobáltak, autókat gyújtottak fel és tűzijáték-rakétákat lőttek ki. A Rotterdamban tartott tüntetés során két embert meglőttek, legkevesebb 51 embert letartóztattak. Hágában vasárnapra virradóan 30 embert állítottak elő az előző esti erőszakos eseményeket követően.

A belga közegészségügyi intézet vasárnapi jelentése szerint a koronavírussal újonnan regisztrált fertőzöttek napi átlagos száma 12 ezer fölé emelkedett az országban, és hatszáznál is többen szorulnak intenzív ellátásra.

Az elmúlt hétnapos időszakban naponta átlagosan 12 054 ember szervezetében mutatták ki a vírust, ami 19 százalékos emelkedést jelent az előző hét adataihoz képest. Kórházba naponta átlagosan 268 embert szállítanak a fertőzés miatt, 29 százalékkal többet, mint a múlt héten. Jelenleg 2957 embert ápolnak belga kórházakban koronavírussal, közülük 603 beteg fekszik intenzív osztályon. Ez az adat egy hét alatt 24 százalékkal emelkedett. Átlagosan naponta 31-en halnak meg Belgiumban a koronavírus okozta szövődményekben, 29 százalékkal többen mint az előző hétnapos időszakban.

A járvány kezdete óta 1 millió 581 ezer 500 fertőzöttet vettek nyilvántartásba és 26 568-an estek a SARS-CoV-2 koronavírus áldozatául Belgiumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?