Ezrek tüntettek ismét a Taksim téren

<p>Kormányellenes tüntetők ezrei tértek vissza ismét szombat este az isztambuli Taksim térre, tiltakozva a hatóságok túlkapásai ellen. Helyszíni beszámolók szerint mintegy 7-10 ezer tiltakozó vonult a Taksim térre, ahol május 31-én elkezdődtek a kormányellenes tüntetések. A rendőrség mintegy két órán át hagyta, hogy a tiltakozók hangosan szidalmazzák a kormányt, majd távozásra szólította fel, és kiszorította őket a térről.</p>

Az Anadolu állami hírügynökség szerint a rendőrök több tüntetőt előállítottak, köztük külföldiek is.
    Az elmúlt napokban Isztambulban alábbhagyták a tiltakozások. Az újabb megmozdulást az váltotta ki, hogy a hatóságok a per kezdetéit szabadlábra helyeztek egy rendőrtisztet, aki felett egy ankarai tüntető megölése miatt fognak ítélkezni. Amiatt is tiltakoztak, hogy pénteken katonák a jobbára kurdok lakta Diyarbakirban lelőttek egy kurd demonstrálót, aki egy katonai helyőrség építése ellen tiltakozott. A kormány azt ígérte, hogy kivizsgálja az incidenst.
    Szombaton a fővárosban, Ankarában is tüntettek mintegy kétszázan a hatóságok túlkapásai miatt. A rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatta szét a tömeget.
    A törökországi megmozdulások május 31-én kezdődtek az Isztambul központjában található Gezi park átalakítási tervei miatt, de a rendőrség brutális fellépésének következtében rövidesen a kormány ellen fordultak a tiltakozók, a tüntetők egyre inkább Recep Tayyip Erdogan kormányának politikáját támadják.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?