<p>Több mint 330 ezer, főképpen szíriai menekültet fogadtak be 2015-ben az Európai Unió tagországai - közölte szerdai jelentésében az unió statisztikai hivatala (Eurostat).</p>
Eurostat: több mint 330 ezer menekültet fogadott be tavaly az unió
A tájékoztatás szerint az unió tagországai 2008 óta több mint 1,1 millió menedékkérelmet fogadtak el 2015 végéig. A tavaly befogadott menekültek száma pedig 72 százalékkal haladja meg az előző év adatait.
Pozitív elbírálásban az esetek többségében szíriai menekültek részesültek, mintegy 166100 ember, akik az uniós országokban beadott menedékérők felét teszik ki. A jelentés kiemeli, hogy a védelemre jogosult szíriaiak száma 2014-es adatokhoz képest megduplázódott.
Őket az eritreai menedékkérők követik, számuk 27600 volt a múlt évben, 8 százalékát jelentve az összes menedékkérőnek, valamint 7 százalékot az Irakból érkezettek tesznek ki 23700 fővel.
A befogadott szíriaiak 60 százaléka, 104 ezren, Németországban kapott nemzetközi védelmet. Az eritreaiak főként Németországban (9500 fő), Svédországban (6600 fő), és Hollandiában (4900fő) telepedhettek le. Az irakiak legtöbbje, 15500-an, Németországban, 2800-an pedig Franciaországban kaptak menedékjogot.
A tanulmány arról tájékoztatott, hogy 2015-ben Magyarország 170 szíriai állampolgárnak, 100 Afganisztánból érkezett menekültnek és 75 szomáliai kérelmét bírálta el pozitívan.
Emellett 370 esetben biztosított kiegészítő védelmi státust a menedékkérelmek elbírálása esetén és 5 embernek nyújtott védelmet humanitárius okokból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.