Európa jobbra tart

Párizs. Tegnap este, lapzártánk után ért véget Franciaországban a parlamenti választások második fordulója. Szakértők szerint óriási jobboldali fölény várható.

Lepel alatt. Igen kevés franciát érdekelt az ország jövője. Reuters-felvétel A végeredményt jelentősen befolyásolja, a 37 millió választásra jogosult állampolgár mennyien voksolnak. A június 9-i szavazástól 15 millió francia maradt távol, az ő mozgósításuktól remélte a két szembenálló tábor az erőviszonyok számára kedvező irányú elmozdítását.

Az egy hete tartott első fordulóban az 577 tagú nemzetgyűlés 58 képviselői mandátuma talált gazdára, kettő kivételével valamennyit a jobboldal jelöltjei szerezték meg. A mostani voksoláson 519 helyért 1045 jelölt verseng. Az első menetben kialakult erőviszonyok (jobb-bal arány 43,62:36,02) és a közvélemény-kutatási előrejelzések (56 százalék a jobboldallal, 44 százalék a baloldali pártokkal rokonszenvezik) egyaránt fölényes, ha éppen nem elsöprő jobboldali győzelmet valószínűsített. A június 9-i választásra összesen 8456 jelöltet benevező 33 politikai formáció többsége elhullott a selejtezőn. A választók éles cezúrával kétpólusú mezőnyben helyezték el a meghatározó politikai erőket. A politika két jelentős szereplőjét, a Jacques Chirac köztársasági elnök mögött felsorakozott Unió az elnöki többségért (UMP) mérsékelt jobboldali gyűjtőpárt és a Szocialista Párt (PS) jelöltjeit hozták versenyhelyzetbe. Az UMP 33,37 százalékot kapott, amivel egyedül is megszerezheti a mandátumok abszolút többségét, a PS a radikális baloldallal (PRG) együtt a voksok 25,29 százalékát kapta, ezzel a parlament második pártja lesz.

A tegnap délutáni jelentések szerint az egy héttel korábbihoz képest a szavazási hajlandóság szerény mértékű, 0,6 százalékos növekedését regisztrálták. Délig a 37 millió választásra jogosult állampolgár 20,33 százaléka dobta be voksát az urnákba. A június 9-i szavazás azonos időpontjában 19,73 százalékos volt az érdeklődés. Az idei parlamenti vetélkedés első fordulóját rekordméretű érdektelenség kísérte, a szavazók 35,6 százaléka – közel 15 millió fő – tartózkodott a véleménynyilvánítástól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?