Európa felelősségéről is beszélt a pápa és Merkel

Vatikánváros |

<p>Európa közösségi értékeiről és nemzetközi felelősségéről is beszéltek szombaton azon a vatikáni magán meghallgatáson, amelyen Ferenc pápa fogadta Angela Merkel német kancellárt.</p>

 

A pápai lakosztály könyvtárszobájában tartott, több mint háromnegyed órás audiencián Georg Gänswein, a Pápai Ház prefektusa, XVI. Benedek volt személyi titkára és egy tolmács is jelen volt. Merkel másodszor találkozott Ferenc pápával, hiszen a szentatya március 19-i beiktatásán is a Vatikánban volt.  A kancellárt, aki most 15 fős delegációval érkezett, Dominique Mamberti érsek is fogadta. Nem találkozott viszont a Spanyolországban tartózkodó Tarcisio Bertone bíborossal, szentszéki államtitkárral.  A Szentszék közleménye szerint az audiencián az aktuális európai és nemzetközi társadalmi, politikai, gazdasági helyzetről volt szó. A felek érintették az emberi jogok védelmének, a keresztényüldözésnek és a vallásszabadságnak a kérdését is.  A pápa és a kancellár beszélt Európa közösségi értékeiről és nemzetközi felelősségéről és arról is, hogy a társadalomnak és az egyháznak is olyan fejlődésre kell törekednie, melynek középpontjában az emberi méltóság, a szubszidaritás és a szolidaritás elvei állnak.  A Berlinből Rómába tartó repülőgépen Merkel az újságíróknak elmondta, hogy a németországi választási kampány előtt találkozni akart az egyházfővel. Hozzátette, hogy elolvasta azt az interjúkötetet, melyet Jorge Mario Bergoglióval még Buenos Aires-i érsekként készítettek, és megragadta, hogy "mindketten diktatúrában éltünk". A kancellár Friedrich Hölderlin német költő műveinek 3 kötetét ajándékozta Ferenc pápának eredeti 1905-ös kiadásban és Wilhelm Furtwängler zeneszerző, karmester műveit több mint száz cd-lemezen. "Nem tudom, lesz-e ideje mind meghallgatni" - mondta a pápának Merkel.  A vatikáni találkozó után a római német szemináriumban tartott sajtótájékoztatón Merkel elmondta, hogy Ferenc pápával a gazdaságról is beszélt, melynek "az embert kellene szolgálnia".  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?