EU: sevillai előzetes

Madrid. Az EU soros, spanyol elnöksége előzetes tájékoztató dokumentumot adott ki a tagországok állam- és kormányfőinek június 21–22-én esedékes sevillai találkozója kapcsán.

Madrid. Az EU soros, spanyol elnöksége előzetes tájékoztató dokumentumot adott ki a tagországok állam- és kormányfőinek június 21–22-én esedékes sevillai találkozója kapcsán. A dokumentum megállapítja: „ésszerű” arra számítani, hogy tíz belépésére váró ország 2003 márciusában aláírja a csatlakozási szerződést, és az 2004 januárjában életbe lép. Ezt az ABC című konzervatív spanyol napilap tegnap EU-forrásokra hivatkozva közölte. A lap ezt a címet adta a hírnek: Spanyolország megnyomja a bővítés gázpedálját a német fékezés ellenére.

A közvetlen mezőgazdasági segítség folyósításával kapcsolatos német, holland, svéd és angol ellenállás kapcsán a lap úgy vélte, „a spanyol elnökség azon erőfeszítései, hogy túl lehessen lépni ezen az akadályon, mostanáig nem vezettek eredményre, és az ellenállás miatt felélénkült az aggodalom a tagjelölt országokban. A jegyzék szerint ha a sevillai csúcson nem oldható meg a probléma, akkor meg kell várni az októberben Brüsszelben esedékes újabb csúcsértekezletet. Romániával és Bulgáriával kapcsolatban a dokumentum úgy fogalmazott, hogy az utóbbi hónapokban „jelentős előrehaladásról tettek tanúbizonyságot, és nincsenek messze egy új minősítési fázisba való belépéstől”. A sevillai csúcs egyéb témái közül a spanyol elnökség a következőket tartja a legfontosabbnak: az igazságügyi és belügyi együttműködés fokozottabb összehangolása, a külső határok és az illegális bevándorlás hatékonyabb ellenőrzése, valamint a szervezett bűnözés, a pénzmosás és a korrupció elleni harc fokozása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?