Észak-Korea egy éven belül teljesítheti atomprogramját

Szöul |

<p>Észak-Korea egy éven belül bejelentheti, hogy teljesítette atomprogramját, nukleáris arzenálja készen áll - jelentette ki kedden Dél-Korea egyesítési minisztere.</p>

Cso Mjung Gjon azt követően nyilatkozott, hogy a Kyodo japán hírügynökség azt írta, rádiójelekből arra lehet következtetni, Phenjan ismét ballisztikus rakéta indítására készül. Mintegy hetven napja nem történt rakétakísérlet Észak-Koreában.

A politikus hozzátette, hogy a jövő év kulcsfontosságú lesz Phenjan számára, mert a Kim-diktatúra megalapításának hetvenedik évfordulóját fogják ünnepelni. Phenjan hatodik nukleáris robbantását szeptemberben hajtotta végre, míg idén két ballisztikus rakétát bocsátott fel. Tartózkodott ugyanakkor további provokációktól azután, hogy szeptember 15-én indított középes hatótávolságú rakétája elrepült Japán felett.

A miniszter úgy vélekedett, hogy történtek bizonyos említésre méltó fejlemények Észak-Koreában. Nem lehet tudni azonban, hogy az ország készül-e további provokációkra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?