London. Lázas diplomáciai tevékenység zajlik ezekben a napokban annak megakadályozására, hogy Észak-Korea nukleáris kísérleti robbantást hajtson végre – írta a The Sunday Times.
Észak-Korea atomkísérletre készül?
A The Sunday Times szerint több, Észak-Koreával foglalkozó külföldi elemző arra figyelmeztette kormányát, hogy Phenjan az iraki háborús készülődéssel párhuzamosan készíti elő „a dráma kiteljesítését”, és 6-8 héten belül végrehajthatja kísérleti atomrobbantását az ország hegyei alatt húzódó barlangrendszerben. Az egyik szakértő szerint az észak-koreai vezetés azzal akarja a lehető legnagyobb nehézséget okozni az amerikai politikának, hogy esetleges lépését kritikus pillanathoz, például az amerikai hadsereg bagdadi behatolásához időzítené.
A brit lap szerint a CIA úgy sejti, hogy Phenjannak két atombombája van, a kínai kormány viszont ötről vél tudni, jóllehet bizonyíték egyelőre nincs e bombák létezésére. Egy igazolt kísérlet megoldaná a bizonyítás kérdését, viszont azon dilemma elé állítaná az Egyesült Államokat, hogy katonai akciót indítson, vagy tárgyalóasztalhoz üljön azzal az országgal, amelyet Bush elnök a gonosz tengelyéhez sorolt – írta a The Sunday Times.
A lap szerint hat ország hírszerzése dolgozik hiába annak kiderítésén, hogy mit csináltak Kim Dzsong Il tudósai a jongbjoni atomerőműből nyert plutóniummal. Phenjan nemrégiben kikapcsolta a létesítményt ellenőrző ENSZ-berendezéseket, és kiutasította az országból a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelőit is. Kínai diplomaták bizalmasan azt közölték az Egyesült Államokkal: Peking most már nem hisz szilárdan abban, hogy a phenjani rendszer nem akarja folytatni atomfegyver-programját, és a kínai kormány szerint a KNDK kihátrálása az atomsorompó-szerződésből is jó eséllyel a szándékok módosulására utal – áll a The Sunday Times cikkében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.