Észak-Korea állítólag hajlandó tárgyalni az ENSZ-szel

Phenjan |

<div>Észak-Korea készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel &ndash; közölte a kommunista ország állami médiája.</div>

A világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese öt napig tárgyalt az országban. A KCNA hírügynökség tudósítása szerint Phenjan különböző szintű látogatások révén képzeli a szorosabb kapcsolattartást.    Jeffrey Feltman a világszervezet 2010 óta legmagasabb rangú tisztségviselője, aki az elszigetelődött kommunista országba utazott. A diplomata mások mellett tárgyalt Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Arról nincsenek információk, hogy az ország vezetőjével, Kim Dzsong Unnal is találkozott-e. A KCNA tájékoztatása szerint a tárgyalások során az észak-koreai fél az Egyesült Államok részéről gyakorolt „nukleáris zsarolást” tette felelőssé a Koreai-félszigeten tapasztalható megnövekedett feszültségért. Jeffrey Feltman egyelőre nem tett közzé nyilatkozatot a látogatásáról, amelyet egyes hírügynökségek az észak-koreai hivatalos tájékoztatás dacára eredménytelennek minősítettek. Észak-Korea nukleáris fegyverkísérletei és rakétatesztjei jelentős aggodalmakat keltenek a nemzetközi közösségben. A kommunista rezsim legutóbb, november végén olyan interkontinentális rakétát tesztelt, amely már az Egyesült Államok teljes területét képes elérni Phenjan szerint. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?