Erőszakba átcsapó tüntetés volt Szöulban a hajókatasztrófa évfordulóján

Szöul |

<p>Szöul központjában tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat éjjel, a Szevol komphajó elsüllyedésének évfordulóján. A katasztrófában 304 ember, többségében kiránduló diák vesztette életét.</p>

A dél-koreai fővárosban egy tízezres menet az elnöki palotához indult, de a rendőrség az útját állta. Vízágyúkkal és a szemet csípő borsporral próbálta meg feltartóztatni a tömeget, de az visszavetette a rendőröket. Egy ponton a legdühösebb tüntetők fel akartak borítani egy autóbuszt, amelyet a rendőrök rögtönzött barikádként használtak.      A menetet később lefújták, és a tömeg szétszéledt.      Vasárnapra virradóra a dél-koreai rendőrség több mint száz tüntetőt állított elő - közölte a Kyodo hírügynökség a demonstráció szervezőire hivatkozva.    A dél-koreai elnök külföldön, Kolumbiában van.     A tüntetők dühét az váltotta ki, hogy a nap folyamán korábban a rendőrség erőszakkal eltávolította az áldozatok tucatnyi családtagját, aki megpróbált figyelemfelkeltő ülősztrájkot tartani a tragédia helyszínéhez közeli népszerű turista látványosságnál. Az is ellenérzést váltott ki, hogy az elnök az évfordulón nem maradt otthon a gyászolókkal.     A Szevol komp Incshon városából tartott Csedzsu kirándulószigetre 2014. április 16-án, de felborult és elsüllyedt. A hajón 476-an tartózkodtak, zömében középiskolások. A balesetben 304 ember halt meg, közöttük kétszázötvenen ugyannak a középiskolának a diákjai voltak. Ez volt Dél-Korea történetének egyik legsúlyosabb tengeri balesete. A szerencsétlenség fő felelőse a tulajdonos volt, mert átalakíttatta és túlterheltette a járművet, de a bíróság szerint a kapitány sem állt a helyzet magaslatán.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?