Erős földrengés volt Pápua Új-Guinea partjainál

Erős földrengés volt Pápua Új-Guineán

Erős földrengés volt pénteken Pápua Új-Guinea partjainál, a csendes-óceáni cunami-előrejelző központ szökőárriadót rendelt el, de egy órával később visszavonta a figyelmeztetést.

A földmozgás ereje 7-es volt, és közép-európai idő szerint hajnali 4 óra 50 perckor történt, fészke Kokodától 115 kilométerre északra volt a tengerben, mintegy 85 kilométeres mélységben.

A helyi tisztviselők még várják a jelentéseket a sérültekről és a keletkezett károkról. A késlekedés oka az, hogy a területen fejletlen az infrastruktúra, az úthálózat és a távközlés. Korábban előfordult, hogy a katasztrófák következményeiről csak napok múlva értesültek a hatóságok.

A dél-csendes-óceáni sziget katasztrófavédelme közleményében azt írta, hogy a rengést még a fővárosban, Port Moresby-ben is érezni lehetett, de az epicentrumtól a 900 kilométerrel keletebbre fekvő, Bougainville szigetén is.

Pápua Új-Guinea a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a tektonikus lemezek találkozása miatt számos aktív tűzhányó van, és gyakoriak a földmozgások.

Két évvel ezelőtt, 2018 februárjában, egy 7,5-ös erősségű földrengésben Pápua Új-Guineán 125 ember meghalt, épületek százai romba dőltek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?