Erős földrengés rázta meg Nyugat-Japánt

Tokió |

<p>Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint péntek délután Japán nyugati részét, de sérültekről és nagyobb károkról egyelőre nem érkezett jelentés.</p>

A földmozgás epicentruma az ország legnagyobb szigetén, Honsún található Tottori prefektúrában volt 10 kilométeres mélységben. A földrengés délután 2 óra 7 perckor következett be, és nagyjából 30 perccel később egy gyengébb utórengés követte.

A hatóságok nem adtak ki szökőárriasztást - közölte a japán meteorológiai szolgálat.

Az első információk szerint a földrengés során nem sérült meg senki és nagyobb károk sem keletkeztek, viszont az érintett régióban nagyjából 40 ezer háztartás maradt áram nélkül és leállt a vasúti közlekedés. A helyi média arról is beszámolt, hogy a földrengés nem okozott zavart a nukleáris reaktorok működésében.

A földrengések gyakoriak Japánban, amely a Föld egyik szeizmikusan legaktívabb országa. A világon a 6-os vagy annál nagyobb erejű földrengések nagyjából 20 százalékát Japánban regisztrálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?