Erhard Busek: "Dél-Tirol mindenütt van"

Bécs. A Die Presse című konzervatív bécsi lap tegnap Dél-Tirol mindenütt van címmel közölte Erhard Busek, az EU bővítésével foglalkozó osztrák kormánymegbízott, volt alkancellár cikkét a kisebbségi kérdésekről, s ezzel kapcsolatban a magyarországi kedvezménytörvényről.

Bécs. A Die Presse című konzervatív bécsi lap tegnap Dél-Tirol mindenütt van címmel közölte Erhard Busek, az EU bővítésével foglalkozó osztrák kormánymegbízott, volt alkancellár cikkét a kisebbségi kérdésekről, s ezzel kapcsolatban a magyarországi kedvezménytörvényről. Busek – aki a dunai térséggel és Közép-Európával foglalkozó bécsi intézet vezetője is – úgy vélekedik, hogy az európaiak hajlamosak csak a nyitott kérdéseket látni, s az elért sikerekről megfeledkezni. Az utóbbiak között említi meg Dél-Tirolt, amely körül évtizedeken át heves viszály folyt Ausztria és Olaszország között, ma viszont a két Tirol a vele szomszédos olaszországi Trentinóval egy eurórégiót alkot. „Ez olyan példa, amelyre máshol Európában is nagy szükség van” – írja. Kitér arra, hogy egy nemrég Budapesten tartott nemzetközi konferencián szóba került a kedvezménytörvény, amellyel Magyarország bizonyos jogokat garantál a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeknek, s ezzel mintegy megpróbálja a védőhatalom szerepét átvenni e kisebbségeket tekintve. Ez izgalmat okozott különösen Romániában, és kritikus megjegyzéseket váltott ki Brüsszelben. „Mindezt Magyarország politikai hátterének ismeretében kell nézni, ahol a mostani kormány megpróbál versenyre kelni a populista politikával. Ennek hatékonyságát nem tudom megítélni, ám a konferencián szóba került Trianon is, amely Magyarországon kívül nem ismert fogalom, s magyarázatra szorul – írja Busek, ismertetve, mit tartalmazott Magyarország számára a békeszerződés, majd így folytatja: – Az Európai Unió elvárja, hogy a tagjelöltek a kisebbségi problémákat csatlakozásuk előtt oldják meg. Én azt hiszem, ez nem elég. Ausztria Dél-Tirol kérdésében elment az ENSZ-hez, bár utóbb a megoldást kétoldalú alapon, Olaszországgal dolgozta ki. Formai szempontból az EU bizottságának igaza van, amikor azt mondja, hogy csak az acquis communautaire-ért (közösségi joganyag – a szerk. megj.) felel, ám a tagállamoknak inkább segítenie kellene a feszültségek leépítésében. Rövidlátó bírálat helyett megértésre és segítségre lenne szükség, hiszen e helyzetek legtöbbje európai kormányok politikai döntéseire vezethető vissza. Nem szabad megengedni, hogy a múlt árnyai utolérjenek bennünket, különösen mivel a magyar pártok Szlovákiában és Romániában jelentős mértékben hozzájárultak a stabilizációhoz.” (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?