Eredménytelenül zárultak a jemeni béketárgyalások, újabb forduló következik

Genf/Dubaj |

<p>Eredmény nélkül zárultak a jemeni konfliktusról Svájcban tartott béketárgyalások vasárnap, miközben az országban a névleges fegyverszünet ellenére a hét végén is heves harcok folytak.</p>

A tárgyalások Svájc északi részén, a Macolin nevű üdülőfaluban egy szállodában zajlottak a nemzetközi közösség támogatását élvező kormány és a húszi felkelők képviselői között, zárt ajtók mögött és szigorú biztonsági intézkedések mellett.

A Reuters hírügynökség a jemeni kormánydelegáció köreiből úgy értesült, hogy január 14-én Etiópiában felújítják az egyeztetéseket.

Egyelőre nem tudni, hogy a tűzszünet megújításáról egyetértésre jutottak-e a felek.

Elemzők szerint a svájci egyeztetések jelentették eddig a legnagyobb esélyt arra, hogy véget érjen a kilenc hónapja tartó erőszak Jemenben. A felek között a szárazföldi harcokban hónapok óta patthelyzet uralkodik, miközben erősödik a mindkét oldalt fenyegető Iszlám Állam dzsihadista szervezet.
    
A szárazföldi harcok és a kormányt támogató, Szaúd-Arábia vezetésével alakult nemzetközi koalíció légicsapásai a hét végén is folytatódtak, annak ellenére, hogy formálisan kedden tűzszünet lépett életbe. Jemeni katonai források és szemtanúk beszámolói szerint az elmúlt három nap alatt közel 80-an haltak meg az összecsapásokban a szaúdi határhoz közeli Haddzsa tartományban.
    
Az ENSZ adatai szerint március, vagyis a szaúdi vezetésű katonai beavatkozás kezdete és a harcok kiéleződése óta közel hatezer halálos áldozatot követelt a jemeni polgárháború.
    
A jemeni kormány a szaúdi vezetésű, az Egyesült Államok támogatását is élvező koalíció a húsziknak nevezett, a volt jemeni elnökkel szövetséges és Irán által támogatott felkelők ellen harcol. Az országban eluralkodott káoszt az al-Kaida helyi csoportjai és az Iszlám Állam terrorszervezet is felhasználta területszerzésre és befolyása kiszélesítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?