<p>Recep Tayyip Erdogan török elnök arra figyelmeztetett európai uniós vezetőket, hogy "eljöhet az idő, amikor Törökország megnyitja nyugati határait az Európába tartó menekültek előtt".</p>
Erdogan újabb menekültáradattal fenyegetőzött
Erről maga Erdogan beszélt egy csütörtöki ankarai rendezvényen. A politikus a televízióban közvetített beszédében elmondta, Donald Tuskot, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnökét, valamint Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét figyelmeztette erre a lehetőségre.
Értesülések szerint a török elnök nem először fenyegetőzött ezzel. Egy görög hirportál a hét elején arról számolt be: Erdogan már tavaly novemberben Brüsszelben Junckert és Tuskot azzal fenyegette meg, hogy Törökország menekültekkel árasztja el Európát, ha az unió vezetői nem kötnek jobb alkut Törökországgal a menekültváklság megoldása érdekében.
A török államfő csütörtökön kifejtette: hatszázezer szíriai érkezhet a török határra az újabb menekülthullámmal, ha folytatódnak a szíriai kormányerőknek és Oroszországnak a civil lakosságot célzó légicsapásai Aleppóban és környékén.
Beszédében felszólította az ENSZ-t, tegyen erőfeszítéseket a szomszédos Szíriában zajló vérengzés - Erdogan szerint etnikai tisztogatás - megakadályozása érdekében. Ahelyett, hogy az ENSZ utasításokkal látja el Törökországot, lépjen közbe Szíriában - tette hozzá.
Kijelentette: Törökország ez idáig közel 10 milliárd dollárt költött a területén tartózkodó menekültekre, amelyhez az ENSZ 455 millió dollár támogatást adott. Szégyen - minősítette a hozzájárulás összegét a politikus.
A török elnök hangsúlyozta: véges a türelme a szíriai helyzet láttán és egy adott ponton "megteszi majd a szükséges lépéseket". Más országok száz, háromszáz, ötszáz esetleg ezer menekültet fogadtak be - folytatta. Korábban az edirnei határnál többször megállítottuk a nyugatra tartó migránsokat, de lehet, hogy később átengedjük őket és egyszerűen csak jó utat kívánunk nekik - fogalmazott a köztársasági elnök.
Erdogan szerint olyan megoldást kell keresni, amely a Szíriából útnak indulókat hazájukban tartja. A politikus úgy vélte, a szíriai válság nem oldható meg biztonsági és repülési tilalmi övezetek kialakítása nélkül.
A második legnagyobb szíriai város ellenőrzéséért a kormányerők és a felkelők évek óta küzdenek egymással. Oroszország tavaly szeptember vége óta Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére légicsapásokat hajt végre Szíriában, és támogatja a dzsihadisták és más fegyveres ellenzéki csoportok ellen harcoló kormánycsapatokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.