Nem kívánatos személynek minősített tíz törökországi nagykövetet a török államfő. Recep Tayyip Erdogan ezt maga jelentette be szombaton.
Erdogan nem kívánatos személynek minősített tíz nagykövetet
A nagykövetek - közöttük az Egyesült Államok, Franciaország és Németország diplomáciai képviseletének vezetője – a négy éve fogva tartott Osman Kavala üzletember pereinek „késleltetése” miatt bírálták a hét elején a török igazságszolgáltatást, és a férfi azonnali szabadon engedésére szólították fel Ankarát.
Osman Kavala ellen jelenleg két törökországi eljárás zajlik, amit széles nemzetközi figyelem kísér, mert a férfi négy éve úgy ül börtönben, hogy eddig még egyszer sem találták bűnösnek.
A 64 éves Kavalát 2017-ben először a Gezi parki tüntetések szervezésével összefüggésben tartóztatták le. Ugyan a törvényszék 2020 februárjában bizonyítékok hiányában felmentette őt és társait, Kavala ellen néhány órával később a 2016. július 15-i katonai puccskísérlet okán is per indult.
Erdogan „arcátlanságnak” nevezte a nagykövetek közleményét, és bejelentette, hogy elrendelte a diplomaták nem kívánatos személlyé nyilvánítását.
„Utasítást adtam a külügyminiszterünknek: haladéktalanul adják át a nem kívánatos személlyé nyilvánító dokumentumot a tíz nagykövetnek” – jelentette ki Erdogan a nyugat-törökországi Eskisehirben tartott nagygyűlésen mondott beszédében.
A nagyköveteket – akik között van még Hollandia, Kanada, Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és Új-Zéland diplomáciai képviselője is – csütörtökön kérették be a török külügyminisztériumba.
Nemzetközi megfigyelők és emberi jogi szervezetek ismételten felszólították a török hatóságokat Kavala és a 2016 óta fogva tartott Selahattin Demirtas kurd politikus szabadon engedésére, arra hivatkozva, hogy politikai okok miatt tartják őket börtönben.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2019-ben rendelkezett Kavala szabadlábra helyezéséről, arra hivatkozva, hogy a bebörtönzésével el akarják hallgattatni, és a vádat egyetlen bizonyíték sem támasztja alá. Osman Kavala ellen jelenleg két törökországi eljárás zajlik, amit széles nemzetközi figyelem kísér, mert a férfi négy éve úgy ül börtönben, hogy eddig még egyszer sem találták bűnösnek.
Múlt hónapban az Európa Tanács, amelynek Törökország szinte a kezdetek óta a tagja, azt jelezte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Ankara ellen, ha nem engedi szabadon Kavalát, összhangban az Emberi Jogok Európai Bíróságána határozatával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.