Erdogan: Az oroszok által elfoglalt területeknek vissza kell kerülniük Ukrajnához

Erdogan

Csak akkor lesz béke, ha az oroszok által elfoglalt területek visszakerülnek Ukrajna fennhatósága alá – hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök egy, a PBS NewsHour című amerikai esti televíziós hírműsorban helyi idő szerint hétfő este megjelent interjúban.

Erdogan elmondta: Üzbegisztánban, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozóján tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

„Az volt a benyomásom, hogy kész mihamarabb véget vetni ennek az egésznek” – jegyezte meg a török elnök, aláhúzva, hogy semmi sem igazolhatja az inváziót.

Erdogan jelezte: 2014, azaz a Krím félsziget orosz annektálása óta kéri Putyintól, hogy adja vissza a területet jog szerinti tulajdonosának.

A török elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy a felek közötti megállapodást csak pártatlanul lehet segíteni.

„Egyetlen vezetőt sem veszünk védelmünkbe, ehelyett olyan megoldást keresünk, amellyel mindegyik fél jól jár” – húzta alá.

Erdogan rámutatott: Törökország ennek szellemében segített a fekete-tengeri gabonaexport újraindításában, valamint egy kétszáz főt érintő orosz-ukrán fogolycsere-megállapodás nyélbe ütésében.

A török elnök jelenleg az ENSZ Közgyűlésének 77. ülésszakán vesz részt New Yorkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?