<p>Védelmébe vette a júliusban meghiúsított puccskísérletet követően az állami szférában kezdődött tisztogatásokat csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török államfő.</p>
Erdogan: a tisztogatások megerősítik az igazságszolgáltatást
A török elnök az ankarai elnöki palotában beszélt bírák és ügyészek előtt, az igazságügyi évad megnyitóján, miután a puccskísérletet követően a jogászok 3495 kollégáját vették már őrizetbe. Erdogan szerint szó sincs arról, hogy ez meggyengítené az igazságszolgáltatást, éppen ellenkezőleg, a tisztogatás jelentős könnyítést jelent a "valódi igazságszolgáltatás végrehajtása számára".
A puccskísérlet után Törökországban rendkívüli állapotot hirdettek. A kormányzat az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot teszi felelőssé a 270 ember életét követelő hatalomátvételi kísérletért. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.
Csütörtökön a védelmi minisztérium azt közölte: további 820 embert szereltek le megrovással a hadsereg és a haditengerészet kötelékéből, közülük 648 embert pedig már korábban le is tartóztattak. Az Anadolu török hírügynökség tájékoztatása szerint a puccskísérlet óta 4451 katonát szereltek le, köztük 151 tábornokot is.
A közszférában több százezer embert bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából. 35 ezer embert őrizetbe vettek és kikérdeztek, több mint 17 ezer esetben pedig az igazságszolgáltatás a gyanúsítottak előzetes letartóztatását is elrendelte.
A héten Erdogan arra kérte a törököket, hogy ha tudnak valakiről, akinek tudomásuk szerint köze van Gülen mozgalmához, ne habozzanak, értesítsék a hatóságokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.