A magát a szólásszabadság védelmezőjének tartó Elon Musk közösségi platformja, az X (korábban Twitter) több törökországi ellenzéki aktivista fiókját is felfüggesztette – számolt be róla a Politico. Az érintett fiókok főként egyetemi aktivistákhoz tartoztak, akik a Törökországban zajló tüntetésekről osztottak meg információkat a hallgatók számára.
Török ellenzéki fiókokat függesztett fel Elon Musk közösségi oldala

A washingtoni székhelyű Wilson Center külpolitikai intézet közel-keleti programjának elemzője, Yusuf Can elmondta, hogy a fiókok többsége kevesebb mint tízezer követővel rendelkezett. A Politico cikke szerint egyes fiókok csak Törökországban váltak elérhetetlenné, más országokból továbbra is meg lehetett őket tekinteni.
Az egyik aktivista, Ömer Faruk Aslan, aki szintén érintett a felfüggesztésekben, új fiókot hozott létre a cenzúra elkerülése érdekében. Beszámolója szerint korábbi fiókját „bírósági utasításra” blokkolták, miután posztjai elérték a hatmilliós nézettséget. A Politico szerint a felfüggesztések jogilag megalapozottak lehetnek, mivel a török jogszabályok lehetőséget biztosítanak a kormánynak, hogy ilyen lépéseket kezdeményezzen.
A fiókfelfüggesztések hátterében az elmúlt napokban kirobbant törökországi tüntetések állnak. A demonstrációk szerdán kezdődtek, miután őrizetbe vették Isztambul ellenzéki polgármesterét. Annak ellenére, hogy a hatóságok négy napra betiltották a tüntetéseket, a megmozdulások folytatódtak. A hatóságok több tucat embert vettek őrizetbe közösségi médiás posztok miatt, a tüntetéseken pedig könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a demonstrálók ellen. Péntek este már több száz embert tartóztattak le országszerte.
(Telex)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.