Erdogan a németországi törököknek: ne szavazzatok Merkelre

Ankara |

<p>Recep Tayyip Erdogan török államfő a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely &quot;Törökország ellensége&quot; - számolt be róla az NTV török hírtelevízió.</p>

A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket. Ezek a pártok úgy gondolkodnak, hogy amennyit "ütnek" Törökországra, annyival több voksot kapnak - fogalmazott.

Erdogan arra kérte németországi honfitársait, hogy azokat a pártokat támogassák, amelyek nem ellenségesek Ankarával, még ha kisebbek is. Mint fogalmazott: "ez már a Németországban élő törökök becsületért vívott harc". Az elnök hangoztatta: a hárommilliós diaszpórából a szavazásra jogosult közel egymillió török "az urnáknál adja majd meg a szükséges leckét" Berlinnek.

Erdogan úgy vélte, hogy Németország felelős a közelmúltban kiújult diplomáciai viszályért. Mind mondta: Berlin a saját politikai konfliktusait mindig is átültette Törökországba.

Ankara és Berlin viszonya a tavaly júliusi török puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Sigmar Gabriel (SPD) német külügyminiszter a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígért Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara a túlhajtott kormányzati tisztogatásokkal elfordul az európai értékektől. A német külügyminisztérium például figyelmeztette a Törökországba utazókat, hogy bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség, továbbá Berlin egyebek mellett napirendre vette a törökországi beruházásokhoz nyújtott állami garanciavállalások felülvizsgálatát.

Legutóbb - szerdán - Angela Merkel azt helyezte kilátásba, hogy az Európai Unió leállítja a Törökországgal már meglévő vámunió kiszélesítését célzó folyamatot.

Erdogan szerint ezeket a lépéseket belpolitikai megfontolások vezérlik, a német parlamenti választás kampányának részei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?