EP-elnök: Ukrajna biztonsága Európa biztonságát is jelenti

metsola k

Az Európai Unió országainak továbbra is minden segítséget meg kell adniuk az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán Prágában sajtótájékoztatón.

„Ukrajna biztonsága egyben Európa biztonságát is jelenti. Ezt nem szabad elfelejtenünk” – hangsúlyozta az európai uniós politikus újságírók előtt.

Roberta Metsola nagyra értékelte, hogy Csehország a kezdetektől fogva kiállt Ukrajna mellett, és több százezer ukrán menekültnek adott menedéket.

„Ukrajna támogatása továbbra is a cseh külpolitika egyik legfontosabb feladata” – szögezte le Petr Fiala cseh miniszterelnök a sajtótájékoztatón.

Roberta Metsola azt követően találkozott a sajtóval, hogy a nap folyamán tárgyalásokat folytatott a cseh parlament két házának elnökeivel, valamint a cseh kormányfővel. Hivatalos programjában este a prágai egyetemek hallgatóival folytatandó beszélgetés szerepelt.

Az utóbbin hetekben Európában lezajló gazdatüntetésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Roberta Metsola hangsúlyozta, hogy párbeszédet kell folytatni az emberekkel és reagálni kell a problémákra, a frusztrációra. „Meg kell hallgatni az embereket, azután pedig tárgyalni kell a felmerülő problémákról” – szögezte le.

Roberta Metsola prágai látogatása alkalmával felhívta a cseh politikusok figyelmét a júniusi európai parlamenti választások fontosságára. „Európa jövőjéről van szó” – mutatott rá a sajtóértekezleten.

A vezető cseh politikusok egyaránt azt hangoztatták, hogy fontosnak tartják az európai parlamenti választásokat és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a választási részvétel magasabb legyen, mint öt éve. Akkor a csehországi EP-választásokon az arra jogosultak 28,75 százaléka vett részt. Csehországban a hagyományokhoz híven az EP-választás is kétnapos lesz, június 7-én és 8-án tartják. A csehek 21 európai parlamenti képviselőt választanak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?