ENSZ-szakértők vizsgálják, bevetettek-e vegyi fegyvert Szíriában

New York |

<p>Az ENSZ vizsgálóbiztosai hozzáláttak, hogy összegyűjtsék Szírián kívül a vegyi fegyverek feltételezett bevetésére utaló nyomokat, addig is, amíg Damaszkusz elutasítja szíriai területre való belépésüket - közölte pénteken a világszervezet szóvivője.</p>

 

Martin Nesirky elmondta, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár újabb levelet írt Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, Damaszkusz mielőbbi hozzájárulását kérve ahhoz, hogy a vizsgálóbiztosok "Szíria területén végezhessék munkájukat".      Csütörtökön Washington bejelentette: az amerikai hírszerzés megítélése szerint Aszad elnök rezsime kisebb mennyiségben szarin gázt vetett be az ellene harcoló lázadókkal szemben. Barack Obama elnök ezt fordulópontnak nevezte pénteken, ugyanakkor rámutatott, hogy a vonatkozó hírszerzési következtetések egyelőre csak előzetesek. David Cameron brit miniszterelnök viszont úgy nyilatkozott, "korlátozott, de egyre nagyobb számú" bizonyíték vall arra, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be.     Ake Sellstrom svéd tudós, akit az ENSZ-főtitkár márciusban nevezett ki a vizsgáló misszió élére, hétfőn New Yorkba érkezik, hogy konzultáljon a világszervezet vezetőivel. Diplomaták szerint Sellstrom már felkereste Londont, hogy megkapja a nyugati gyanúkkal kapcsolatos információkat.     Párizs és London múlt hét pénteken közölte: egyértelmű bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai kormányerők vegyi fegyvert vetettek be a lázadókkal szemben, majd másnap arra kérte az ENSZ-főtitkárt, vizsgáltassa ki a Hán el-Aszalban és a Damaszkusz környéki Atajbah faluban március 19-én, valamint Homszban december 23-án végrehajtott támadással kapcsolatos vádakat.     A szíriai kormány következetesen cáfol, és a lázadókat vádolja azzal, hogy március 19-én Aleppónál vegyi fegyvert vetettek be a harcokban.     A vádak kivizsgálására felállított ENSZ-misszió, amely Cipruson várakozik, egyelőre "Szírián kívül elérhető nyomokat és információkat gyűjtött, illetve elemzett" - mondta el Nesirky. Diplomaták szerint a nyugati hatalmak átadták már az ENSZ-nek a vegyi támadásokra vonatkozó, szíriai menekültektől szerzett tanúvallomásokat, valamint a megvizsgált minták egy részét is.     Az illetékes hágai székhelyű nemzetközi szervezet, az OPCW mindazonáltal arra figyelmeztetett pénteken, hogy a tiltott vegyi anyagok háborús használatának bizonyítására csak szigorú szabályok betartásával van lehetőség és csak akkor, ha a szakértők a helyszínen vehetnek mintát a talajból, vérből, vizeletből és (emberi) szövetből. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?