ENSZ: Gázában hiányoznak a túlélés alapvető feltételei

gaza isra k

Az ENSZ sürgősségi segélykoordinátora mély aggodalmát fejezte ki a gázai civil lakosság túléléséhez szükséges alapvető feltételek hiánya miatt az övezetben.

„Borzasztóak az életkörülményeik, a túléléshez szükséges alapvető dolgok hiányoznak, éhség, betegség és halál leselkedik rájuk” – hangsúlyozta Martin Griffiths, az ENSZ sürgősségi segélyeinek koordinátora szerda este Genfben.

Az ENSZ adatai szerint jelenleg több mint egymillió ember él összezsúfolódva az egyiptomi határ mellett fekvő Rafahban. Négyszer annyian, mint a Hamász által október 7-én Izraelben elkövetett tömeggyilkosság megtorlásaként elindult izraeli katonai akció előtt.

A Gázai övezetben a harcok kezdete óta már több mint 27 500 ember halt meg – idézte Griffiths a gázai egészségügyi hatóságok adatait, hozzátéve, hogy a harcok folytatása Rafahban újabb halálos áldozatokkal jár, és az eddigieknél is jobban megnehezíti a humanitárius műveleteket.

„Egyszerűen fogalmazva: ennek a háborúnak véget kell vetni” – hangoztatta Griffiths.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?