ENSZ: A kahovkai gátszakadásnak súlyos következményei lesznek a globális élelmiszerbiztonságra nézve

kahovka

Az ukrajnai Nova Kahovka-i gát felrobbantása nyomán kialakult árvizek súlyos hatással lesznek az egész világ élelmiszerbiztonságára – közölte az ENSZ vészhelyzeti koordinátora kedden, a BBC brit hírtelevíziónak adott interjújában.

Ez az egész terület, végig a Fekete-tengerig és a Krím félszigetig egyetlen nagy éléskamra

– fogalmazott Martin Griffiths, emlékeztetve arra, hogy a gátszakadás nyomán elárasztott területeknek nem csupán Ukrajna, hanem az egész világ élelmiszerellátásában jelentős szerepük van.

Leszögezte: a mezőgazdasági területek víz alá kerülése egészen biztosan további élelmiszeráremelkedést okoz, és százezrek ivóvízellátása kerülhet veszélybe.

Kiemelte, hogy megfelelő minőségű víz nélkül járványok alakulhatnak ki, melyek leginkább a gyerekeket veszélyeztetik. Emlékeztetett arra, hogy a víztározó mintegy 700 ezer környékbeli ivóvízellátását biztosította.

A polgári infrastruktúra ilyen mértékű tönkretétele teljes mértékben szembe megy a genfi egyezményekkel. Aki ezt tette, megsértette e konvenciókat

– húzta alá.

A dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka-i vízerőmű gátját egy hete robbantották fel, az akcióval az orosz és az ukrán fél egymást vádolja.

Az ukrán hajózási hatóságok szerint a gátszakadás következtében hajózhatatlanná váltak a Dnyeper egyes szakaszai, elzárva ezzel a kijevi vezetést egy fontos mezőgazdasági exportútvonaltól.

Ukrajna a világ vezető gabonaexportőrei közé tartozik, emellett jelentős mennyiségű napraforgóolajat, árpát és egyéb mezőgazdasági terményeket exportál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?