ENSZ: 735 millió ember éhezett tavaly világszerte

szegénység k

Világszerte csaknem háromnegyed milliárd ember szenvedett tavaly krónikus éhezésben és alultápláltságban, lényegesen többen, mint a koronavírus-járvány előtt – közölte szerdán az ENSZ.

Az élelmiszerbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban című, öt ENSZ-szervezet által összeállított éves jelentés legfrissebb kiadásának becslései szerint a pandémia és az ukrajnai háború hatásainak következményeként 2022-ben 735 millióra nőtt az éhezők száma, ami némileg elmarad ugyan a 2021-es adatoktól, amikor a jelentés szerint 739 millió ember éhezett világszerte, ám a 2019-es évhez képest (613 millió) 122 milliós emelkedést jelent.

A jelenlegi tendenciát figyelembe véve a világ így „messze elmarad” az ENSZ által 2015-ben kitűzött cél megvalósításától, amely szerint 15 éven belül világszerte fel kellene számolni az éhezést.

Ehelyett 2030-ban várhatóan még mindig 600 millió ember éhezik majd a világban, azaz mintegy „119 millióval többen, mint egy olyan forgatókönyv szerint, amelyben sem a világjárvány, sem az ukrajnai háború nem következett volna be” – áll a jelentésben.

A lesújtó adatok lajstromában szerepel az is, hogy tavaly 2,4 milliárd ember, vagyis a világ lakosságának csaknem 30 százaléka nem jutott rendszeresen élelemhez. 2021-ben emellett 3,1 milliárd ember – a világ lakosságának 42 százaléka – nem engedhette meg magának az egészséges táplálkozást.

A globális éhezés fő kiváltó okai közül az ENSZ-jelentés kiemeli a megélhetést megnehezítő konfliktusokat, a mezőgazdasági termelést veszélyeztető éghajlati szélsőségeket és a pandémia által súlyosbított gazdasági nehézségeket.

Élelmezési Világprogram (WFP) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jegyzett beszámoló szerint az éhezés aránya Dél-Amerikában és Ázsia legtöbb régiójában csökkent, a Karib-tenger térségében, Nyugat-Ázsiában és Afrikában azonban emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?