Engedély híján csak kisebb tüntetések voltak Hongkongban, a rendőrség oszlatott

hongkong tüntetés
Hongkong |

Rendőrségi engedély híján csak kisebb tüntetések voltak szombaton Hongkongban, kormányellenes demonstrációk mellett Peking-pártiak is, a szembenállók helyenként összecsaptak egymással – jelentették hírügynökségek a helyszínről.

A rendőrség a hétvégére betiltott minden ellenzéki tüntetést. Ennek ellenére voltak néhány száz fős megmozdulások. Egy meg nem nevezett ellenzéki résztvevő azt mondta egy tudósítónak: csak kevesen merték megszegni a tiltást. A fekete ruhát, maszkot viselő dacolók is gyorsan ledobták magukról az álcát, amikor várható volt, hogy konfrontálódni fognak a rendőrökkel – írta a dpa tudósítója.

Napközben több ülősztrájk is volt szerte a városban, és nemcsak ellenzékiek, de Peking-pártiak is szerveztek ilyeneket. A két tábor hívei helyenként összecsaptak egymással, végül a rendőrség minden megmozdulást szétoszlatott.

Hongkongban az immár harmadik hónapja tartó tömegtüntetéseket egy törvénytervezet váltotta ki, amelynek értelmében bűnügyi eljárás esetén gyanúsítottakat adhattak volna ki Kínának. Bár Carrie Lam hongkongi kormányzó múlt szerdán bejelentette a törvénytervezet visszavonását, a tiltakozók szerint ez "túl későn" jött, és már "túl kevésnek" számít.

A rendőrség azzal indokolta a tervezett hétvégi tüntetések betiltását, hogy - mint közölték - a korábbi tiltakozásokon "egyes tüntetők nemcsak erőszakos cselekményeket követtek el, gyújtogattak és utakat torlaszoltak el, hanem benzines palackokat és mindenféle fegyvereket is használtak, hogy nagyarányú pusztítást vigyenek véghez a közjavakban".

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogyan Peking egyre jobban növeli befolyását a városban, egyúttal csorbítja lakóinak szabadságjogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?