Emelkedett a tel-avivi lövöldözéses merénylet halálos áldozatainak száma

Tel-Aviv

Háromra emelkedett a csütörtök esti lövöldözéses merénylet halálos áldozatainak száma Izraelben, életét vesztette az egyik súlyos sebesült – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Hiába küzdöttek életéért az orvosok, belehalt súlyos sebeibe a 35 éves, háromgyermekes Barak Lopen, aki korábban olimpiákon is induló kajakversenyző volt, emellett az izraeli olimpiai és paraolimpiai kajakválogatott edzője.

A terrorakció halálos áldozata volt mellette a 27 éves Eitam Megini, aki egy hónapja jegyezte el barátnőjét, és az esküvőjüket tervezték. Számítástechnikát és idegtudományokat tanult.

Gyerekkori barátjával, Tomer Moraddal mentek Tel-Avivba egy bárba beszélgetni, ahol mindkettőjüket agyonlőtte a palesztin támadó. Morad éppen befejezte mérnöki tanulmányait, és új végzettségének megfelelő állást talált.

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a biztonsági erők továbbra is maximális készültségben vannak Tel-Avivban és az egész országban, hogy megakadályozzanak egy esetleges további merényletet, a több hete tartó terrorhullám folytatását.

„Izrael egész népe érzi a meggyilkoltak családjainak szomorúságát, és imádkozik a sebesültek egészségéért” – hangsúlyozta nyilatkozatában a kormányfő. – „Nehéz, kihívásokkal teli korszakban élünk – talán hosszabb ideig, – de kemény kézzel harcolunk a terrorral, és győzni fogunk” – tette hozzá.

A merénylő jól ismerte Tel-Avivot, több alkalommal tartózkodott a városban, noha nem volt izraeli munkavállalási és belépési engedélye. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat jelentése szerint a Ciszjordánia északi részén, Dzsenín egyik menekülttáborában élő 29 éves Raid Hazem nem tartozott egyik palesztin terrorszervezethez sem, nem voltak korábban biztonsági kihágásai, soha nem vették őrizetbe.

A ramadán, a muzulmán böjti hónap első pénteki imája feszülten, teljes rendőri készültségben, de békésen zajlott le Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél, amely a muzulmán vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?