Emberek ezreit kell kimenekíteni az árvizek miatt ebben az országban

arviz k

A napok óta tartó özönvízszerű esőzések következtében több mint 41 ezer ember kényszerült otthona elhagyására Malajzia déli, a Szingapúrral határos Johor államában – közölték szombaton tisztviselők.

Szerda óta legalább négy ember meghalt, köztük egy férfi, aki az elsodort autójában rekedt, valamint megfulladt egy idős házaspár – közölte a rendőrség. Egy 68 éves nő szintén vízbe fulladt elárasztott otthona közelében, miután elhagyta a Szingapúrral határos déli Johor állam Segamat városának menekültközpontját.

Hat államból, főként Johorból közel 41 ezer lakost evakuáltak iskolákba és közösségi központokba, ahol vizet, élelmet és ruhát kaptak. A helyi média és a közösségi oldalakon közzétett képek elárasztott utcákat, víz alá került autókat, vízzel teli házakat és elbarikádozott üzleteket mutattak.

A heves esőzések továbbra is folytatódnak, ami lassítja a mentési munkálatokat. A hatóságok több mint 200 menekültszállást alakítottak ki az árvíz miatt kitelepített emberek számára – közölte a helyi katasztrófavédelmi ügynökség.

Malajziának példátlan monszun esőzésekkel kell szembenéznie, amelyek szezonja az idén novemberben kezdődött. 2014-ben az ország eddigi legsúlyosabb áradásai 118 ezer embert kényszerítettek arra, hogy elhagyja otthonát.

Meenaksi Ráman, a Föld Barátai Malajzia társaság elnöke szerint az esőzések mértéke szokatlan az évnek ebben az időszakában. Hozzátette, hogy az erdőirtás és a természeti területek elvesztése felelős a talajerózióért és a folyók áradásáért a heves esőzések idején.

A meteorológiai szolgálat további esőzésekre figyelmeztetett a következő napokban, főként a déli államokban. Azt is közölte, hogy az esős időszak áprilisig folytatódhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?