Elutasította a londoni alsóház a brexit-megállapodást

brexit
London |

Harmadszor is elutasította pénteken a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást.

 

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői április 10-én Brüsszelben, tekintettel arra, hogy a londoni alsóház elutasította a brexit-megállapodást - közölte Donald Tusk tanácsi elnök Twitter-üzenetében pénteken.

A konzervatív párti kormányfő a délutáni szavazás után, az alsóházban elmondott rövid nyilatkozatában kijelentette: az újbóli elutasításnak "súlyos következményei" lehetnek, ugyanis jogi értelemben az alapeseti forgatókönyv most az, hogy az Egyesült Királyság április 12-én, a múlt heti EU-csúcson erre az esetre kijelölt határnapon kikerülhet az Európai Unióból.

May szerint az addig hátralévő mindössze 14 napban már nincs idő valamely Brexit-megállapodás kidolgozására és törvénybe iktatására. Az alsóház ugyanakkor egyértelműen kifejezésre juttatta a korábbi szavazásokon azt is, hogy nem fogja megengedni a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnését - tette hozzá.

Theresa May szerint ebben a helyzetben más utat kell keresni a továbblépéshez.

Nem említette meg konkrétan, hogy mik lehetnek ezek az alternatív megoldások, kijelentette azonban: az EU egyértelmű álláspontja, hogy a Brexit további halasztásához világosan megfogalmazott indokokra és az EU-ban maradó országok egyhangú jóváhagyására van szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?