Eltűnt utasszállító – Feketedoboz-kereső hangradart indítottak a feltételezett helyszínre

Perth |

<p>Feketedoboz-kereső hangradart indítottak a maláj légitársaság eltűnt MH370-es járata balesetének feltételezett színhelyére, az Indiai-óceán déli részére &ndash; közölték az ausztráliai hatóságok kedden.</p>

Az ausztrál haditengerészet Ocean Shield nevű hadihajója hétfőn hajózott ki Perth városából, fedélzetén Towed Pinger Locator típusú, kábelen vontatott 35 kilogrammos hangradarral, amely alkalmas a repülőgép fekete dobozai adásainak vételére.    A hajónak három nap kell, hogy elérje a helyet, ahol a gép feltételezett roncsait megtalálták, azaz majdnem a március 8-án 239 emberrel a fedélzetén lezuhant Boeing 777 típusú utasszállító fekete dobozainak elméleti adási ideje (30 nap) lejártakor érkezik a célba. "Körülbelül egy hetünk maradt, de a fekete dobozok élettartama a víz hőmérsékletétől, a mélységtől és a nyomástól is függ" – hangsúlyozta David Johnston ausztrál védelmi miniszter.    A kutatásokat egy Norvégia nagyságú – 319 ezer négyzetkilométeres - vízfelszínen végzik majd. A hangradart óránként 5 kilométeres sebességgel kell vontatni, hogy felfedezhesse a jeleket.    A Malaysia Airlines gépének szerencsétlenségét gyakran hasonlítják az Air France francia légitársaság 2009-ben az Atlanti-óceán fölött eltűnt 447-es járatának esetével, amely a fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral és egy szlovákiai magyarral a sebességmérő meghibásodása és a pilóták téves helyzetértékelése miatt zuhant a tengerbe. A kutatók akkor tudták, hol keressék a gépet, és öt nappal később találtak is roncsokat. Huszonhárom hónapra volt azonban szükség arra, hogy megtalálják a repülési adatokat rögzítő berendezéseket.     Az MH370-es járat esetében a műholdak által talált roncsok egyikét sem azonosították még a Boeing darabjaival. A hatalmas erőkkel folytatott keresés a katasztrófa után több mint három héttel még mindig nem vezetett eredményre.    Kedden tíz repülőgép és kilenc hajó vett részt a kutatásban. A kutatási övezetet a múlt héten módosították, miután újabb számításokat végeztek a gép feltételezett útvonaláról, amely a tervezettnél feltehetően gyorsabban repült és több üzemanyagot fogyasztott, így az első becsléseknél északabbra zuhanhatott le. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?