Eltávolította a rendőrség a "Felháborodottakat" Athén főteréről

Athén |

<p>Eltávolították a megszorító intézkedések ellen tüntető mozgalom, a "Felháborodottak" tagjait a görög főváros főteréről a rendőrök és a városháza alkalmazottai szombaton, s nyolc embert előállítottak.</p>

A tüntetők több mint két hónapja táboroztak a hatalom és a tiltakozások jelképének számító Szintagma téren.
A május 25-én felállított sátrakat és ideiglenes építményeket lebontották, csakúgy, mint "a környezetet szennyező különböző tárgyakat" - közölte a rendőrség közleményében, amely szerint 25 teherautóra volt szükség a tér megtisztításához.
A művelet során a rendőrök nyolc embert előállítottak: négy görög, két francia, egy német és egy francia állampolgárt, "a környezetvédelemre vonatkozó törvények megsértése miatt".
"Nem volt lökdösődés, de a maguk módján világosan a tudtunkra adták, hogy távoznunk kell" - mondta el az egyik eltávolított tüntető, aki csomagjával egy szomszédos utcában találta magát.
"A tér kiürítése után megpróbáltunk egy transzparenst kifeszíteni, de azt mondták, azonnal vegyük le, ha nem akarjuk, hogy őrizetbe vegyenek bennünket" - mondta el az egyik "felháborodott".
Május 25. óta az azonos nevű spanyol mozgalom mintájára szerveződött görög "Felháborodottak" több tízezer embert vittek ki az utcára a megszorító intézkedések és a hitelezők nyomása alatt lévő kormány reformpolitikája elleni békés tüntetésekre.
A parlament előtti, szállodákkal és középületekkel övezett Szintagma tér június 29-én és 30-án erőszakos tüntetések színhelye volt, amelyeket a rendőrség könnygázzal oszlatott fel. A tüntetők azt akarták megakadályozni, hogy a parlament elfogadja a négyéves megszorító csomagot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?