Előzetesben a díler – videóval

Kazincbarcika |

<p>A jármű műszerfalának hangszórója helyén autózott éjszaka hazafelé a fű. Magyarországi lefülelés &ndash; videóval.&nbsp;</p>

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a kazincbarcikai 26 éves B. Ádámmal szemben. A foglalkozás nélküli férfi, bár legális jövedelemmel nem rendelkezik, az eljárás adatai szerint az utóbbi időben kábítószer kereskedésből tartotta fenn magát. Az ügy gyanúsítottja barátaival november 20-án 1 óra 20 perckor Sajószentpéternél, a 26-os számú főúton autójával hazafelé tartott, amikor közúti igazoltatás és ellenőrzés alá vonták a rendőrök. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársainak bevonásával végrehajtott rajtaütés és gépjármű átvizsgálás során a kazincbarcikai nyomozók több mint 100 gramm kábítószergyanús anyagot, digitális mérleget és egy közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, úgynevezett boxert foglaltak le. A jármű műszerfalának hangszórója helyéről előkerült, majd lefoglalt zöldes színű növényi termékről az előzetes szakértői vizsgálat megállapította, hogy marihuána (cannabis), melynek fekete piaci értéke meghaladja a negyedmillió forintot. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra előállított férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit ügyészi indítványra a Kazincbarcikai Járásbíróság november 22-én elrendelt. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"129007","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?