Előzetesbe került a két lányt bódult állapotban megerőszakoló férfi

Budapest |

<p>Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a tanzániai férfit, aki a gyanú szerint egy hete egy budapesti szállodában társával együtt morfiummal elkábított és megerőszakolt két 17 éves lányt - értesült az MTI Hírcentrum szombaton.</p>

Az egyik lányt, aki a tanzániai férfival töltötte az éjszakát, reggel életveszélyes állapotban találta meg barátnője, kórházba vitték, de öt nap múlva meghalt - hangzott el az m1 Híradójában.
A bíróság a szökés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélyére tekintettel elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Társát, egy kenyai férfit két nappal az eset után fogták el.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy a gyanúsítottak bűncselekmény során játszott pontos szerepét, tevőlegességét a nyomozás során tisztázni kell. Mint mondta, ennek érdekében is indokolt volt az, hogy előzetes letartóztatásba kerüljenek, elkerülve ezzel az összebeszélés lehetőségét.
A tanzániai férfit 2001-ben kábítószer-kereskedelem miatt kilenc és fél és fegyházbüntetésre és kiutasításra ítélte a bíróság. 2009-ben szabadult, de a jogerős kiutasító határozat ellenére nem hagyta el az országot. Ügyvédje, Bácskai László azt mondta, hogy a férfi a Bevándorlási Hivatal által kiállított, érvényes tartózkodási engedély birtokában tartózkodik Magyarországon - hangzott el az m1 Híradójában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken azt közölte, hogy a rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakoltak őket március 22-én; egyikük később meghalt.
Horváth Katalin Fanni elmondta: halált okozó testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, amelynek két afrikai származású gyanúsítottja van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?