Előre hozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást tartanak Szerbiában

Szerbia zászló

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap hét órakor Szerbiában, ezzel megkezdődött az előre hozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választás a nyugat-balkáni országban

A szavazójoggal rendelkező 6,5 millió szerb állampolgár 18 lista közül választhat a parlamenti választáson, és 13 lista közül választhatja ki, hogy ki vezesse Vajdaság tartományt. Emellett 65 közép- és dél-szerbiai településen előre hozott önkormányzati választást is tartanak.

A többpártrendszer 1990-es szerbiai bevezetése óta ez a tizennegyedik parlamenti választás. 2817 képviselőjelölt indult a 250 tagú parlamentbe történő bejutásért, ami azt jelenti, hogy egy parlamenti helyért 11-en szálltak versenybe. A tartományi képviselőház 120 helyéért pedig 1282-en szálltak versenybe.

A mintegy 184 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyedüli magyar pártként indul a választásokon. Az eddigi kormánykoalícióhoz tartozó VMSZ-nek öt képviselője volt a belgrádi törvényhozásban, és ezúttal is hasonló eredményre számít. A vajdasági tartományi képviselőházban a VMSZ volt a harmadik legnagyobb politikai erő az utóbbi időben. Az utóbbi három és fél évben a Szerb Haladó Pártnak 78, a Szerbiai Szocialista Pártnak 13, a Vajdasági Magyar Szövetségnek pedig 11 képviselője volt.

Országos szinten a 18 lista közül hét nemzeti kisebbségi lista van, míg a tartományi parlamentbe három nemzeti kisebbség választási listája szeretne bejutni. A nemzeti kisebbségek pártjai az úgynevezett természetes küszöb szabálya szerint kerülhetnek a törvényhozásba, ami azt jelenti, hogy annyi képviselőjük kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékos bejutási küszöböt. A három éve elfogadott törvénymódosítás alapján a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények késő este várhatók, a végleges eredményeket pedig a legkésőbb csütörtökig közzéteszik, ha sehol sem kell megismételni a voksolást.

Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű törvényhozásnak pedig 90 napja van a kormány kinevezésére, különben új választásokat kell kiírni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?