Előállították a Sziget bejáratánál tüntető vármegyéseket

Budapest |

<p>A rendőrség a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről előállította Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét péntek este.</p>

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a képviselőt és négy másik személyt rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt igazoltatták, majd állították elő.

A közlemény szerint a BRFK munkatársai - ugyancsak este 8 és 10 óra között - további öt személyt is előállítottak a Sziget bejáratától; őket kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrség közölte, az előállított személyek elszámoltatása folyamatban van.

A történtek előzménye, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által a Sziget Fesztivál főbejáratához összehívott szimpatizánsok jegy nélkül próbáltak meg bejutni a rendezvényre.

Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a fesztivál főbejáratához szervezett tüntetésen felszólította az embereket, hogy próbáljanak együtt bemenni a rendezvény területére.

Ezt követően a mintegy 70 tüntető megindult a főbejárat felé, ahol biztonsági őrök és rendőrök fogadták őket; végül nem sikerült bejutniuk a fesztiválra.

A pénteki tüntetésen Zagyva György Gyula a résztvevők előtt elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy annyit akartak elérni, hogy tárgyaljanak velük a Sziget főszervezői. A képviselő szerint Gerendai Károlynak, a fesztivál főszervezőjének csak "annyit kellett volna mondania, hogy kérem fasiszta bácsik ne tüntessenek itt", de ezt nem tette meg.

A demonstrálni szándékozók a beszédet követően indultak meg a főbejárat felé, ahol a Sziget biztonsági őrei feltartóztatták őket.

A HVIM ellen a fesztivál főbejáratának másik oldalán tüntetést tartott a facebookon szerveződő civilek tucatnyi csoportja. A közösségi oldalon megfogalmazottak szerint tiltakoznak a szélsőséges elveket hirdető mozgalom tevékenysége ellen, melyről a közelmúltban a Sun riporterei is beszámoltak, s mely Magyarország nemzetközi megítélését negatív irányba befolyásolja.

A HVIM-hez köthető Gyimesi Zoltán, aki már kedden is megpróbált bejutni a Szigetre, még januárban jelentett be tüntetést a magas benzinárak ellen a fesztivál feltételezett időpontjára. Eredetileg augusztus 1. és 20. közötti időszakra kérte az engedélyezést, így a demonstrációt augusztus elsején meg kellett volna kezdeni, de közben egyes - forrásmegjelölés nélküli - információk szerint módosítást kért a rendőrségtől, és a megmozdulást augusztus 9-re akarta áthelyezni.

A BRFK szóvivője akkor az MTI-nek azt a tájékoztatást adta, hogy a Sziget fesztivál helyszíne magánterületnek minősül, így a tulajdonos, illetve a bérlő döntheti el, hogy kit és milyen feltételekkel enged be oda. "A rendőrségnek sem mérlegelési, sem döntési jogköre nincsen ebben az esetben".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?