Elmarasztalta Szlovákiát a strasbourgi bíróság roma nők sterilizálása ügyében

Strasbourg |

<p>Elmarasztalta Szlovákiát az emberi jogok strasbourgi székhelyű európai bírósága kórházi adatok jogellenes visszatartása miatt, roma nők sterilizálása ügyében.</p>

 Mint az Európa Tanács égisze alatt működő bíróság honlapján a kedden kihirdetett ítélet ismertetésében olvasható, Strasbourg 3500 euró kártérítést ítélt meg mind a nyolc nőnek, akiket kelet-szlovákiai kórházakban császármetszéses szülés után sterilizáltak évekkel ezelőtt, anélkül, hogy erről tudtak volna.
    Közülük többekkel a műtéti beavatkozás előtt aláírattak "valamilyen papírt", anélkül, hogy pontosan tisztában lettek volna a szöveg tartalmával. Az aláírás megtagadása esetére azzal fenyegették meg őket, hogy nem hajtják végre rajtuk a császármetszést, távozniuk kell a kórházból. A kórházi tartózkodás után egyiküknek sem sikerült teherbe esnie, és felmerült bennük a gyanú, hogy a császármetszés mellett sterilizálták is őket a kórházban.
    Jogi képviselőiktől azonban 2002-ben megtagadták, hogy betekinthessenek a kórházi feljegyzésekbe. A következő évben szlovákiai bírói döntés engedélyezte, hogy az érintett nők megtekintsék a kórházi feljegyzéseket, de azt nem, hogy fénymásolatot készítsenek. Szlovákia ide vonatkozó törvényi szabályozása 2004-ben változott meg, akkor már lehetővé vált a nők kérésének teljesítése.
    Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy a törvény megváltozása előtt érvényes szabályozásra hivatkozva az emberi jogokkal ellentétben álló módon tagadták meg a panaszosoktól az iratok megismerését, mert ezzel akadályozták őket azon bizonyítékok beszerzésében, amelyek szükségesek lettek volna sikeres perindításhoz a sterilizálás miatt.
    Az ítélettel szemben különvéleményt hangoztatott a strasbourgi bíróság szlovák tagja, Jan Sikuta, aki szerint a roma nők kísérletet sem tettek perindításra, így a szükséges dokumentumok hiányára való hivatkozás szerinte merőben spekulatív jellegű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?