Ellenzi a menekültek befogadását a csehek többsége

Prága |

<p>A csehek 60 százaléka úgy véli, hogy Csehországnak egyáltalán nem kellene befogadnia menekülteket a háború sújtotta országokból - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.</p>

A CVVM közvélemény-kutató intézet által még decemberben megkérdezettek egyharmada szerint a menekülteket csak arra az időre kellene befogadni, amíg országukban megnyugszik a helyzet. Mindössze a megszólítottak két százaléka volt azon a véleményen, hogy ezeket a menekülteket be kell fogadni, és letelepedési engedélyt kell nekik adni Csehországban. 

A menekültek befogadását ellenzők aránya a szeptemberi hasonló felméréshez viszonyítva nyolc százalékkal emelkedett. 

A cseh lakosság 82 százaléka a felmérés szerint biztonsági kockázatot lát a menekültek befogadásában. Érdekes adat, hogy a menekültválság iránt rendkívüli a csehek érdeklődése, a megkérdezettek 74 százaléka állította, hogy folyamatosan figyeli az események alakulását.

A prágai belügyminisztérium közlése szerint az országban tavaly 1525 külföldi állampolgár kért menedéket, 369-cel több, mint 2014-ben. Az év végéig 71 személy kapott menedéket, míg 369-nek fokozott védelmet biztosítanak a cseh hatóságok. A korábbi időkben a menedékkérelmek száma évente ezer alatt mozgott, s menedéket néhány tucatnyian kaptak.

Tavaly a menedékkérelmek legnagyobbik részét (694) ukrán állampolgárok nyújtották be, őket a szírek (134) és a kubaiak (128) követték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?