Elkergették az Iszlám Állam seregeit

A búcsúzó év első napján egy iszlamista merénylő 39 em-bert ölt meg Isztambulban, az autóval elkövezett merényle-tek elérték az USA-t is.

A búcsúzó év első napján egy iszlamista merénylő 39 em-bert ölt meg Isztambulban, az autóval elkövezett merényle-tek elérték az USA-t is. Az uniót a kiválni készülő Nagy-Britanniával folytatott tárgya-lások terhelték meg, Német-országnak Angela Merkel győ-zelme ellenére hónapok óta nincs új kormánya, az év végé-re pedig a katalán elszakadá-si kísérlet folytatását ígérő tartományi választás ered-ménye nyomta rá a bélyegét.

Az év során az észak-koreai diktátor sorra indította rakétakísérleteit. Franciaország nagypolitikájába szó szerint berobbant Emamnuel Macron, aki simán megnyerte az elnökválasztást. Több száz áldozatot követeltek a terrortámadások Szomáliában és Egyiptomban, az USA-ban pedig minden idők legnagyobb vérengzését hajtotta végre egy férfi Las Vegasban. Októberben kiderült, az egyik legbefolyásosabb amerikai filmproducer, Harvey Weinstein évtizedek óta zaklatott szexuálisan nőket. A végére egy jó hír, felszámolták az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Január 7. Megérkezett a NATO keleti részének megerősítése keretében Lengyelországba vezényelt amerikai katonák első csoportja.

Január 20. Beiktatták hivatalába Donald Trumpot, az USA 45., republikánus elnökét, aki ellen másnap az amerikai történelem egyik legnagyobb tüntetésén tiltakoztak.

Január 26. A kőolajban gazdag, de politikailag végletesen megosztott és súlyos válságba süllyedt Venezuelában a parlamentben többséget élvező ellenzék megszakította a párbeszédet a baloldali populista Nicolás Maduro elnökkel. Maduro május 1-jén alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat írt ki, hogy megkerülje a parlamentet. Maduro december 10-én bejelentette, az ellenzék nem vehet részt a 2018. évi elnökválasztáson. A fejlemények nyomán az USA és az EU szankciókat léptetett életbe.

Január 27. Donald Trump elnök 120 napra befagyasztotta a menekültbefogadási programot, és 90 napra megtiltotta hét iszlám állam polgárainak beutazását. Rendeletét közel egyéves jogi huzavona után, december 4-én léptette életbe a legfelsőbb bíróság.

Február 13. Malajziában, a Kuala Lumpur-i repülőtéren merénylet áldozata lett Kim Dzsong Nam, Kim Dzsong Un észak-koreai kommunista diktátor féltestvére.

Február 13. Lemondott Michael Flynn, Donald Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, miután kiderült, nem mondott igazat a washingtoni orosz nagykövettel folytatott megbeszéléseiről az FBI-nak. Flynn, aki ellen december 1-jén emeltek vádat, bűnösnek vallotta magát.

Február 20. Kolumbiában megkezdődött és augusztus 15-re befejeződött az 1964 óta gerillaharcot folytató Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) leszerelése.

Március 1. Az Európai Bizottság bemutatta az EU jövőjére vonatkozó Fehér Könyvet, amely öt forgatókönyvet vázol fel a brexit utáni integráció fejlődési irányáról.

Március 9–10. Az EU csúcstalálkozóján újraválasztották az Európai Tanács elnökét, a lengyel Donald Tuskot, Beata Szydlo lengyel kormányfő ellene szavazott.

Március 22. A londoni Westminster hídon egy merénylő a tömegbe hajtott, majd késsel támadt a parlamentet őrző rendőrökre, a merénylet öt halálos áldozatot követelt. Június 3-án Londonban 8 ember halt meg, amikor egy hídon a járókelők közé hajtott egy kisteherautó.

Március 24. Az ENSZ úgy döntött, vizsgálatot indít a mianmari muszlim rohingja kisebbség ellen a biztonsági erők által elkövetett bűncselekmények miatt. Mianmarban összehangolt etnikai tisztogatás zajlik, amely elől több százezer rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe. November 23-án Mianmar és Banglades megállapodott a rohingja menekültek hazatéréséről.

Március 29. Theresa May brit miniszterelnök hivatalosan elindította a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről szóló tárgyalássorozatot, amelynek első fordulóját június 19-én tartották.

Április 3. Tizenhárom halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet hajtott végre a szentpétervári metróban egy iszlamista terrorista.

Április 4. A szíriai Idlíb tartományban szarin- és klórgáz bevetésével hajtottak végre 87 halálos áldozatot követelő támadást, az ENSZ szerint a háborús bűncselekményt a kormányhadsereg követte el. Április 7-én az USA megtorlásként 59 manőverező rakétát lőtt ki a kormányerők egyik támaszpontjára.

Április 7. Stockholm egyik sétálóutcáján egy iszlamista üzbég férfi egy kamionnal a tömegbe hajtott és 5 embert megölt.

Április 8. A spanyol Baszkföld függetlenségéért 60 éven át erőszakkal küzdő Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet beszüntette harcát, és átadta utolsó fegyvereit is a hatóságoknak.

Április 13. Első alkalommal vetette be legerősebb nem nukleáris bombáját az amerikai hadsereg, az afgán Nangarhar tartományban az Iszlám Állam célpontjai ellen.

Május 7. A független, centrista Emmanuel Macron elsöprő győzelmet aratott a francia elnökválasztáson, ellenfele a 2. fordulóban Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje volt. Macron Édouard Philippe-et nevezte ki kormányfőnek. A júniusi választásokon Macron egy éve létrehozott pártja, a Köztársaság Lendületben (LREM) abszolút többséget szerzett.

Május 10. Trump váratlanul elbocsátotta James Comey-t, a Központi Nyomozóiroda (FBI) igazgatóját. Comey úgy vélte, azért vesztette el állását, mert nem függesztette fel a Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó ellen folyó vizsgálatot.

Május 12. Zsarolóvírussal végrehajtott kibertámadás söpört végig a világon, amely főként az egészségügyi intézményeket és a vállalati informatikai rendszereket érintette.

Május 12–13. A portugál kegyhelyre, Fátimába látogatott Ferenc pápa, hogy a Szűz Mária-jelenések 100. évfordulóján szentté avassa a jelenések két gyermek szemtanúját.

Május 22. Huszonketten haltak meg, közülük tíz gyermek, amikor az angliai Manchesterben egy iszlamista merénylő robbantotta fel magát az Ariana Grande énekesnő koncertjéről távozók között.

Június 1. Donald Trump bejelentette, kilépteti az Egyesült Államokat a 2015-ben aláírt párizsi klímaegyezményből, de kész a tárgyalásokra a visszalépés feltételeiről.

Június 5. Kilenc arab ország megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, és blokád alá vette a Perzsa-öböl félszigetén fekvő országot, mert az szerintük terroristákat támogat.

Június 8. Nagy-Britanniában előrehozott parlamenti választásokat tartottak. A konzervatív Theresa May kormányfő azért írta ki a választásokat, hogy megfelelő felhatalmazásra tegyen szert a brexit tárgyalásain. A voksolás után a Konzervatív Párté maradt a legnagyobb frakció, de elvesztette abszolút többségét a törvényhozásban. Június 22.-án Theresa May közölte: országa kilépése után egyetlen uniós állampolgárnak sem kell elhagynia az Egyesült Királyságot.

Június 13. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, mert nem hajtották végre a 2015. szeptemberi kötelező uniós menekültkvótákról szóló döntést, az eljárást július 26-án új szakaszba léptették.

Június 15. Megszűntek a roamingdíjak az EU területén.

Június 20. A Microsoft és a Facebook után a Google tartalomszolgáltató is közölte, felveszi a harcot a világhálón a szélsőséges vagy a terrorizmushoz köthető tartalmak ellen.

Július 1. A június 16-án elhunyt Helmut Kohl német exkancellár volt az első politikus, akit európai gyászszertartás keretében búcsúztattak.

Július 7. Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök első hivatalos, személyes megbeszélésére a G20 csoport hamburgi csúcstalálkozóján került sor.

Július 9. Az iraki hadsereg az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogatásával visszafoglalta az Iszlám Állam utolsó iraki fellegvárát, Moszult. Az iraki kormány december 9-én jelentette be az Iszlám Állam ellen 3 éve kezdett háború végét. Október 20-án a szíriai ellenzék felszabadította az Iszlám Állam szíriai központját, Rakkát, majd a kormányhadsereg november 17-én bevette az Iszlám Állam utolsó szíriai erősségét.

Augusztus 17. Barcelona fő sétálóutcáján egy iszlamista terrorista kisteherautóval hajtott a gyalogosok közé, és 14 embert halálra gázolt, másnap Cambrils városában hasonló merényletben egy nő vesztette életét.

Augusztus 26. Elérte az USA texasi partvidékét a Harvey hurrikán. Az év során még 3 nagy trópusi szélvihar pusztított a térségben (Irma, Nate és Maria), 300-nál több ember halálát okozva.

Szeptember 3. Észak-Korea végrehajtotta 6. kísérleti atomrobbantását, állítása szerint hidrogénbombával. Phenjan november 29-én sikeres kísérletet hajtott végre interkontinentális ballisztikus rakétájával, amely már az USA területét is képes elérni. November 30-án az USA az ENSZ rendkívüli ülésén minden országot a Phenjannal fenntartott kapcsolatok megszakítására hívott fel.

Szeptember 24. A német parlamenti választásokon az Angela Merkel kancellár vezette kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség szerezte a legtöbb mandátumot, de támogatottsága erősen csökkent. December 13-án a CDU/CSU a szociáldemokrata SPD-vel kezdett koalíciós megbeszéléseket.

Szeptember 25. Az észak-iraki autonóm Kurdisztán függetlenségéről tartott népszavazáson 93% szavazott igennel. Az eredményt a nagyhatalmak nem ismerték el.

Október 9. Nyilvánosságra került, hogy az egyik legbefolyásosabb amerikai filmproducer, Harvey Weinstein évtizedek óta zaklatott szexuálisan nőket. Később több hasonló zaklatási esetre derült fény.

Október 14. Ötszáznál több ember vesztette életét a szomáliai Mogadishuban elkövetett robbantásos merényletben, ilyen súlyos támadás még sohasem történt a térségben.

Október 20–21. A cseh parlamenti választásokat nagy fölénnyel nyerte meg, de abszolút többséget nem szerzett az Andrej Babiš milliárdos vezette jobbközép ANO mozgalom. Miloš Zeman elnök december 6-án kormányfővé nevezte ki a politikust.

Október 31. Egy üzbég bevándorló, aki az Iszlám Államnak fogadott hűséget, New Yorkban 8 embert ölt meg kisteherautójával.

November 15. Zimbabwében a hadsereg megdöntötte a 93 éves Robert Mugabe elnök hatalmát, miután az agg politikus feleségét tette meg utódjelöltjének.

December 4. Jemenben a síita húszi lázadók meggyilkolták Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnököt, aki a 2015 óta dúló polgárháborúban szövetségesük volt.

December 6. Donald Trump bejelentette, az USA Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, ahová nagykövetségét is átköltözteti. Döntését csak Izrael üdvözölte, a radikális Hamász mozgalom meghirdette a 3. intifádát (felkelést).

December 8. Megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának (brexit) legfontosabb feltételeiről, lehetővé téve a tárgyalások 2. szakaszának megkezdését, amihez az Európai Tanács december 14-15-i ülésén járult hozzá.

December 18. Az október 15-i választások után felállt az új osztrák kormány, a kancellár a 31 éves Sebastian Kurz, aki ezzel Európa legfiatalabb csúcspolitikusa, a kabinetben a szélsőjobbos Osztrák Szabadságpárt miniszterei is helyet kaptak.

December 20. Az uniós alapjogok megsértése miatt az Európai Bizottság eljárást kezdeményezett Lengyelországgal szemben. Ez az első eset, hogy Brüsszel bevetette a 7-es cikkelyt.

December 21. Tartományi választások Katalóniában, a függetlenség hívei nyertek, a végeredmény nagyon szoros, csak 70 képviselői helyet szereztek a 135 fős barcelonai parlamentben. A választás előzményeként október 1-én erőszakba torkollott Katalóniában a Madrid által alkotmányellenesnek minősített népszavazás, amelyen 43%-os részvétel mellett 90% szavazott a függetlenségre. 10-én Carles Puigdemont katalán elnök aláírta a függetlenségi nyilatkozatot. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?