Iszlámábád. Ahmed Kalfan Gailani néven azonosították a pakisztáni hatóságok az al-Kaida terrorhálózat letartóztatott vezetőjét, akinek fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűzött az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
Elkapták a veszélyes terroristát
A tanzániai állampolgárságú férfi elfogását Szajed Fejszál Hajat pakisztáni belügyminiszter jelentette be a Geo pakisztáni televíziónak nyilatkozva. Gailanit egyes források szerint a múlt vasárnap, más híradások szerint kedden fogták el a kelet-pakisztáni Dudzsarát városában, több mint egy tucat másik személlyel – köztük a feleségével – együtt, miután a pakisztáni biztonsági erők rajtaütöttek egy, a szélsőségesek rejtekhelyének tartott házon. Hajat utalt arra, hogy az egyelőre pakisztáni őrizetben tartott férfit az ügyben indított vizsgálat lezárása után kiadhatják az amerikai hatóságoknak. Gailani az FBI által legkeresettebb huszonkét terroristát felsoroló lista nyolcadik helyén szerepel. Az 1974-es születésű tanzániai férfit azzal gyanúsítják, hogy részt vett az USA kenyai és tanzániai nagykövetsége elleni 1998-as merényletben. Az előbbi robbantásban több mint kétszáz, ez utóbbiban pedig 11 személy vesztette életét. Pakisztán, amely Washington kulcsfontosságú szövetségese a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmények után indított nemzetközi terrorizmusellenes hadjáratban, az al-Kaida több száz feltételezett tagját tartóztatta már le. A terrorhálózat több vezetőjét kiadták Amerikának.
Újból Európát fenyegetik
Dubaj. Ismét megtorlással fenyegette meg a George Bush amerikai elnök politikáját támogató európai országokat tegnap egy iszlámista csoport, amely saját állítása szerint kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózattal. A közlemény név szerint is harckészültségbe szólította a csoport angliai, bulgáriai, olaszországi sejtjeit, az európai országokat pedig megfenyegette, hogy nem lesz nyugtuk és biztonságuk, ha megmaradnak az amerikai politika árnyékában. Az újabb üzenet – a csoport előző, szerda esti fenyegetéséhez hasonlóan – szintén említést tett arról, hogy Oszama bin Laden korábban három hónapos tűzszünetet kínált az európaiaknak, s ez július 15-én járt le. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.