<p>Marrákes/Moszkva/Washington. A szíriai ellenzék igazi támogatást kér, nem csupán elismerést – jelentette ki az ellenzéki erők új koalíciójának szóvivője a marokkói Marrákesben, a Szíria barátai nevű or-</p>
Elismerés futószalagon
ÖSSZEFOGLALÓ
Valíd al-Bunni pár órával azután mondta ezt, hogy az USA elismerte az új ellenzéki szövetséget. A szóvivő arra kérte az Európából és a Perzsa-öböl menti országokból érkezett több mint száz küldöttet, hogy a szavaknál konkrétabb segítséget nyújtsanak az Aszad-rezsim elleni, közel kétéves harchoz.
Barack Obama elnök helyi idő szerint kedden közölte: Washington elismeri az új szíriai ellenzéki koalíciót a szíriai nép „egyetlen törvényes képviselőjének”. Az elnök az ABC-nek úgy fogalmazott: a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója „kellő mértékben befogadó, illetve tükrözi és képviseli a szíriai lakosságot ahhoz, hogy Washington a szíriai nép törvényes képviselőjeként ismerje el”. Hozzátette: az elismerés természetesen felelősségvállalással jár.
Rögtön reagált erre tegnap Szergej Lavrov, az orosz külügyminiszter Obamát a genfi megállapodások egyértelmű megsértésével és szószegéssel vádolta. „Miután most ezt a koalíciót az egyetlen legitim képviselőnek ismeri el, az USA egészen nyilvánvalóan úgy döntött, hogy a koalíció katonai győzelmét részesíti előnyben” – mondta Lavrov.
Laurent Fabius francia külügyminiszter délután Marrákesben bejelentette: több mint száz ország ismerte el eddig az új szíriai ellenzéki koalíciót, így lehetőség lesz arra, hogy nagyobb humanitárius – és esetleg katonai – segítséget nyújtsanak a Bassár el-Aszad ellen harcoló erőknek. Fabius „rendkívüli előrehaladásnak” nevezte a marrákesi konferenciát. Közölte: az Európai Unió mostantól a korábbi egy év helyett háromhavonta újítja meg a Szíria elleni fegyverembargót, hogy rugalmasabban alkalmazkodhasson a szíriai helyzethez.
Azt a vendéglátó Marokkó jelentette be hivatalosan, hogy az Aszad-rendszert ellenző, a konferencián jelenlévő arab és nyugati országok mind hivatalosan is elismerték az új koalíciót a szíriai nép „egyetlen képviselőjének”. (MTI, TASR, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.